Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tőkés László kontra magyar kormány

Beperli Tőkés László királyhágó-melléki püspök a magyar kormányt, mert az érdmindszenti termálszálló építésére a Széchényi Terv pályázatán elnyert 320 millió forintot nem utalta át, hanem a nagyváradi stadion felújítására fordítja.


Dátum: 2003-08-28 20:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:03.776112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénzt még az Orbán-kormány idején meghirdetett Széchenyi Terv pályázatán nyerte el a püspök.

Az összegből termálszállót és kulturális központot építettek volna, ez azonban nem valósult meg, mivel a pénz nem jutott el Tőkésig. Csak Nagyváradig, az összeget azonban egy olyan alapítvány kapta, melynek alapítója Mudura Sándor Medgyessy Péter kormányfő barátja.

A 320 millióból a nagyváradi stadiont fogják felújítani, ezért, mint ahogy a püspök mondta beperlik a magyar államot szerződésszegés miatt.

Forrás: ma.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek