Átadták a népligeti autóbusz-pályaudvart
Az újonnan megépült népligeti autóbusz-pályaudvart vasárnap délelőtt adta át ünnepélyes keretek között a forgalomnak Fónagy János közlekedési miniszter.
Dátum: 2002-03-25 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1284
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:17.090468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzetközi járatok mellett a Népligetből indulnak és ide érkeznek a Volán-társaságok dunántúli, dél-alföldi, valamint a budapesti agglomerációban közlekedő távolsági járatai. Az új pályaudvar naponta összesen 30-40 ezer utas kiszolgálására képes. Az átadáson a közlekedési tárca vezetője méltatta a beruházás kimagasló színvonalát. Hozzátette: a polgári kormányzat ma is és a jövőben is kiemelten támogatja a közlekedés fejlesztését.
Fónagy János hangsúlyozta, hogy a kormány célkitűzése szerint Magyarország 2002 végére alapvetően készen áll majd az uniós csatlakozásból származó követelmények teljesítésére. Ezzel összefüggésben méltatta a közlekedési fejezet tavaly év végi sikeres lezárását a csatlakozásról folyó tárgyalásokon.
Az ünnepélyes átadáson részt vett Faragó Csaba, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója is, aki elismerően szólt arról, hogy a pályaudvar felépítése rekordidő alatt fejeződött be, mindössze nyolc hónapot vett igénybe.
Az ÁPV Rt. 2000. decemberében alapította meg a Népliget Autóbusz-pályaudvar Kft.-t, amelynek feladata az építési és beruházási munkálatok koordinálása volt. A 14 ezer négyzetméter alapterületű állomás, illetve a 3 800 négyzetméter épület kivitelezését az ÁPV Rt. finanszírozta, a beruházás összköltsége 2,8 milliárd forintot tett ki.
Fónagy János az átadást követő sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy a kizárólag magyar alvállalkozókkal megvalósult beruházás azt bizonyítja, hogy a magyar építőipar képes a legmagasabb műszaki-technikai elvárásoknak is eleget tenni. A fővállalkozó a Hídépítő Rt. volt, s a beruházás munkálataiban 30-35 alvállalkozó vett részt.