Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tisztogatás az ATV-nél

Az utolsó jobboldali műsorvezető-újságírót, Stefka Istvánt is eltávolították az ATV-től - tudta meg a Magyar Nemzet. Az utóbbi időben egyre inkább az MSZP-hez kötődő Hit Gyülekezete tagjainak érdekeltségeibe tartozó cégek ötvenszázalékos tulajdonrészt szereztek a csatornában.


Dátum: 2003-08-29 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:05.385177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem távolítottuk el Stefka Istvánt - mondta el a Magyar Nemzetnek Székely Ferenc, az ATV hírigazgatója. Szavai szerint a közeljövőben megszűnik a Napi 120 perc című délelőtti műsor, ezért új produkciókban szerepelhetnek a résztvevők. Hozzáfűzte: egyedül Stefkán múlik az, hogy marad-e a televíziónál, mivel új műsort ajánlottak fel neki.

- Nem műsorvezetés-szerkesztést, hanem jobb- és baloldali újságírók vitájában való részvételt ajánlott nekem Székely, amelyet nem fogadtam el - közölte Stefka István. Mint mondta, Székely azt magyarázta, hogy jobboldali elkötelezettsége miatt egy baloldali-liberális csatorna arculatával nem fér össze az ő személye. Stefka hozzátette: a hírigazgató azt is leszögezte, hogy Németh Pétert (a Népszava főszerkesztője), Mészáros Tamást (a 168 Óra, a Népszava publicistája), Dési Jánost (a Népszava újságírója) velem szemben elfogadhatónak tartja arra, hogy "középre tartsanak". Stefka szavai szerint általa a közélet olyan személyiségei is szerepelhettek, mint Wittner Mária, Makovecz Imre, Kerényi Imre, Papp Lajos, Melocco Miklós, akik ritkán mondhatják el véleményüket a Magyarországon baloldali túlsúlyban lévő médiában. A volt műsorvezető inkorrektnek nevezte, hogy csak tegnapi műsora után közölték vele a műsor megszüntetését.

Pindroch Tamás

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek