Igaron az utolsó cérnaszál is elszakadt
A Fejér megyei Igar községben élők közül jó néhányan megdöbbenve látták, hogy a 7000 forintos beiskolázási támogatásból csupán 1000 forintot kézbesít a postás. Az egyik családban a nagypapa kommunális adóját is az unoka szociális juttatásából vonták le.
Dátum: 2003-08-29 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:06.328795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Igar községben új szokás járja, ugyanis a helyi MSZP-s szociálisan érzékeny polgármester a gyermekek beiskolázási támogatásából veszi el (a végrehajtási határidő előtt) a második félévi kommunális adó 6000 forintos összegét, anélkül hogy jog- és hatásköre erre feljogosítaná.
A Fejér megyei településen az amúgy is nehéz megélhetési körülmények között élő családok minden egyes forintjának megvan a helye.
A jogtalan adok-veszek, annyira megdöbbentette a szülőket, hogy elhatározták, részt vesznek a képviselő-testület csütörtöki nyílt ülésén. Azonban az 50-60 helyi lakost a polgármesteri hivatal előtt mikrobusznyi rendőr várta, a megjelenteket levideózták, a Fejér Megyei Hírlap újságíró munkatársának pedig megtiltották, hogy fotókat készítsen.
Névtelen bejelentésre érkeztek a rendőrök
A rendőrök névtelen telefonos bejelentésre hivatkoztak, amely szerint tüntetés van a faluban.
Az igariak ekkor tudták meg azt is, hogy Bognár János MSZP-s polgármester fia a szomszédos Mezőszilason rendőrként teljesít szolgálatot.
Letagadtatta magát a szocialista polgármester
Hosszú várakozás után megjelent az alpolgármester a jegyző és néhány képviselő társaságában, majd közölte: a polgármestert időközben Fehérvárra elszállította a mentő. (A fidesz.hu információi szerint a polgármester az emberek jötte hallatán hazament, s egyáltalán nem igaz, hogy a kórházban lett volna, majd pénteken már ismét sikerült munkahelyén tartózkodnia.) A helybéliek mit sem törődve ezzel Bognár lemondását követelték, miközben elszabadultak a felgyülemlett indulatok.
A helyszínen tartózkodó Lengyel Zoltán, a térség fideszes képviselője értetlenül szemlélte a történteket. A politikus elmondta: a helyi vezetés jog- és hatáskör nélkül tartotta vissza a szociális juttatást. A polgárok békés szándékkal érkeztek, csupán a képviselő-testület amúgy is nyilvános ülésén szerettek volna részt venni.
fidesz.hu