Iskolabezárások után bérbefagyasztás és elbocsátások
Módosító csomagot nyújt be a Fidesz a közoktatási törvényhez, a javaslat többek között szorgalmazni fogja az illetmények emelését és az ingyenes tankönyvellátás megvalósítását - jelentette ki Pokorni Zoltán Sió Lászlóval tartott közös pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-08-29 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:06.628556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iskolabezárások éve után a pedagógusok számára 2004. a bérbefagysztás és elbocsátás esztendeje lesz - fogalmazott Pokorni Zoltán. Azzal kapcsolatban, hogy az új tanévtől a családok mit várhatnak, elmondta:
- A szülők többségének - a miniszterelnök személyes vállalása ellenére - továbbra is fizetniük kell a tankönyvekért. Sőt, előfordul az is, hogy olyan családoknak is fizetniük kell a tankönyvekért, amelyek korábban ingyen kapták meg azokat.
- Szeptembertől a pedagógusoknak el kell titkolniuk a szülők elől a gyermeküket érintő alapvető információkat. A pedagógus nem tájékoztathatja a szülőket többek között arról, ha gyermeke drogot fogyasztott vagy éppen teherbe esett. Az ilyen esetekről azonban a pedagógus - s a szülő helyett - köteles tájékoztatni a hatóságokat.
- Az iskolabezárások és átszervezések következményeként sok diák nem a megszokott iskolában kezdi a tanévet, s sokan vannak olyanok is, akiknek más településre kell hajnalonként átutazniuk tanulmányaik folytatása érdekében.
- Folytatódik a tantervi követelmények és vizsgakövetelmények fellazítása. Lassan már sem a diák, sem a szülő nem tudja, mit kell tanulni és mit kérnek majd számon a vizsgákon. Csak formálisan történt meg a tananyagcsökkentés, a diákok terhelése érdemben nem változik.
- Drágul a diákhitel kamata, ami azt jelenti, hogy egy egyetemet végzett, a diplomás minimálbérrel munkába álló fiatalnak 4 évvel tovább törleszt majd, s közel 2 és fél millió forinttal többet kell majd visszafizetnie. Ennek kapcsán emlékeztetett, Kovács László és párttársai annak idején drágálták az Orbán-kormány által kialakított diákhitelt, most szemben azzal, amit ígérték, növelik a kamatot - emlékeztetett Pokorni Zoltán.
Mit várhatnak az új tanévtől a pedagógusok?
- 2003-ban nem volt béremelés, így a tavalyi béremelés folyamatosan veszít értékéből. 2004-ben az újabb Medgyessy-csomag részeként a bérek reálértékének befagyasztását tervezik, miközben számos adókedvezményt megvonnak, nő az adóteher, az árak gyakran az inflációt jóval meghaladó mértékben növekednek. A következő tanévben sem folytatódik az életpályamodell további elemeinek bevezetése: az intézményvezetői, osztályfőnöki és más pótlékok rendezését a kormány először 2003. január 1-jétől, majd 2003. szeptemberétől, legutóbb 2004 januárjától ígérték. A közoktatási törvény módosítása szerint ez a határidő immár 2004 őszére csúszik, s akkor is úgy, hogy más kedvezmények (pl. órakedvezmény) megvonásra kerül, illetve a pótlékok emelése csak meghatározott esetekben kötelező.
- Az oktatási tárcát vezető miniszter pártja 12 %-os létszámleépítést javasol a közszférában, így a pedagógusok körében is. A nyáron elfogadott közoktatási törvény rendelkezései "megágyaznak" ennek a folyamatnak: ösztönzik azt, hogy egyes pedagógusok tanóráit más pedagógusok között osszák szét, az alkalmazási feltételek megváltoztatásával - bizonyos évfolyamokon - kizárja a pedagógusokat az oktatási idő egy részéből.
- A pedagógusok a törvény elfogadása után már nem dönthetnek önállóan arról, milyen formában értékelik diákjaik teljesítményét, mint ahogy arról sem, hogy évismétlésre utalnak-e egy tanulót vagy sem.
- Mindeközben minden iskolában újra kell írni a helyi tanterveket vagy el kell fogadniuk a miniszter által kiadott "ajánlott", azaz központi tanterveket. A minisztérium egy olyan törvénymódosítás megvalósítását várja el a pedagógus szakmától, amelyet az nagy többséggel elutasított.
Módosító javaslat a "reform-düh káros hatásainak csökkentésére"
A Fidesz a kormányzati "reform-düh káros hatásainak csökkentése", a közoktatási rendszer stabilitásának erősítése és az iskolai munka nyugalmának biztosítása érdekében nyújtja be a módosító csomagot - mondta a Fidesz alelnöke, volt oktatási miniszter.
Január elsejétől jelentősen megemelnék a közoktatási intézményekben csoportvezetői és osztályfőnöki feladatot ellátó pedagógusok, valamint az óvodák, iskolák vezetőinek és helyetteseiknek pótlékát - tette hozzá.
A törvénymódosításban a Fidesz az ingyenes tankönyvellátás rendszerének bevezetésére tesz javaslatot, továbbá megszűntetné a pedagógusok számára előírt "szerencsétlen és felemás" titoktartási kötelezettséget - mondta Pokorni Zoltán.
Sió László, a Fidesz oktatáspolitikai műhelyének vezetője elmondta: a Fidesz a pályakezdő pedagógusok pályára lépését segítő mentorprogram elindítására, valamint a "mesterjelölt" és a "mesterpedagógus" cím bevezetésére tesz javaslatot.
Az éltpályamodell nem újdonság, hiszen a polgári kormány már bevezette más szakterületeken - hívta fel a figyelmet Sió László.
Az ingyenes tankönyvellátással kapcsolatban elmondta: az MSZP annak ellenére, hogy ezt is megígérte, már nem tartja szükségesnek.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ frakciója tegnapi ülésén javaslatot tett a budapestiek ingyenes tankönyvellátására, amit a szocialista - szabad demokrata többség nem szavazott meg.
fidesz.hu