Összefogás a Ringa dolgozóiért és a beszállítókért
A Fidesz a politikai viták helyett továbbra is kizárólag a gyár megmentésével kapcsolatos szakmai munkával hajlandó foglalkozni, ezért az MSZP-vel a sajtó hasábjain történt üzenetváltást a maga részéről lezártnak tekinti - áll a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete közleményében.
Dátum: 2003-08-29 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14057
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:08.238450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz megyei szervezete örömmel látja, hogy a Ringa ügyében az előző héten a Fidesz által megfogalmazott összefogási szándékra végre igent mondtak a szocialisták, és talán felhagynak a politikai vitákkal. A Fidesz már a múlt héten jelezte, hogy a politikusok részéről a Ringa ügyében a gyár megmentése és 800 család létbiztonságának megőrzése érdekében az összefogás lenne a legnagyobb segítség. Jó példa erre az Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő által vezetett kapuvári válságstáb, amelynek szocialista képviselői is tagjai.
A polgári kormány alatt a kormányzati és a helyi összefogás valóban elegendő volt ahhoz, hogy a tulajdonos ne zárja be a Győri Kekszgyárat. A Fidesz a politikai viták helyett továbbra is kizárólag a gyár megmentésével kapcsolatos szakmai munkával hajlandó foglalkozni, ezért az MSZP-vel a sajtó hasábjain történt üzenetváltást a maga részéről lezártnak tekinti.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete