Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országos pálinkaverseny Kecskeméten - eredményhirdetés

A hungaricumok közé sorolt, védett nevet viselő magyar gyümölcspálinka íze, aromája felülmúlja a manapság divatos importtermékeket, ezért a vendéglátásban mindenképpen nagyobb teret kell kapnia az eddigieknél - hangsúlyozták pénteken Kecskeméten az országos pálinkaverseny zárásaként rendezett szimpóziumon.


Dátum: 2003-08-29 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:11.287734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sárközy István, a házigazda város alpolgármestere köszöntő beszédében felidézte, hogy a nevezetes kecskeméti fütyülős barackpálinka az első gazdasági világválság után, a '30-as években tett szert világhírre, részint tudatos idegenforgalmi "marketingnek", részint egy véletlennek köszönhetően.

"A város egykori vezetői ugyanis meghívták VIII. Edward, akkori angol trónörököst is, akit a kért whiskye gyanánt az általa korábban visszautasított pálinkával kínáltak meg, s a jeles vendég elismerő véleményét a jelen volt külföldi újságírók világgá röpítették" - idézte fel a barackpálinka világkarrierjének kezdetét az alpolgármester.

A tanácskozáson többen rámutattak a mértékletesen fogyasztott pálinka kedvező élettani hatására, valamint arra, hogy a pálinkának a konyhaművészetben is helye van.

"A konyak, a rum helyett ezzel a magyar termékkel, a pálinkával kellene például flambírozni, pácolni az ételeket" - javasolták.

A szimpózium ünnepélyes eredményhirdetéssel, s a díjak kiosztásával zárult.

A kecskeméti Hírös Hét Fesztiválhoz kapcsolódóan immár harmadik alkalommal megrendezett pálinkaversenyre 19 termelő 68 mintával nevezett be, amelyeket részint egy 16 tagú szakmai zsűri, részint a nagyközönség bírált el a tisztaság, a szín, az illat és az íz alapján.

Horschke Ágoston, a Szent István Egyetem dékánja, a szakmai zsűri elnöke az MTI-nek nyilatkozva a kiemelkedő minőséget emelte ki.

Ismertette, hogy a beküldött minták alapján a termékek több mint hatvan százaléka részesült valamely elismerésben. "A legrosszabb és a legjobb termék között is csak 2,1 pont a különbség a felállított 20 pontos skálán" - tette hozzá.

A professzor szólt arról is, hogy az idei évet a változatosság jellemezte, a tradicionális barack, szilva, körte, törköly mellett szép számmal küldtek be másféle gyümölcsből, így almából, cseresznyéből, meggyből, somból, birsből, málnából, szederből, bodzából főzött párlatokat is.

Megjegyezte, hogy a szakmai és közönség zsűri véleménye jórészt egybeesett, ám néhány kivételtől - a bodzától, somtól, szedertől eltekintve - a fogyasztók képviselői még érzékelhetően jobban díjazták a tradicionális pálinkaféléket, s a karakteres 50 fokos italok helyett az alacsonyabb szesztartalmúak kaptak a közönségtől magasabb pontszámot.

Az Erdei Ferenc Művelődési Központban az elmúlt két nap során megközelítőleg kétezer látogatót ültettek asztalhoz, s kóstoltatták meg, bíráltatták el velük a pálinkát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek