Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Távozik a kormányfő szóvivője

Lemond tisztségéből Alastair Campbell, a brit miniszterelnöki hivatal tájékoztatási igazgatója, Tony Blair kormányfő első számú szóvivője - jelentette be pénteken a brit miniszterelnöki hivatal.


Dátum: 2003-08-29 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:11.600433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Campbell közleményt adott ki, amelyben közölte: családi okok miatt távozik tisztségéből néhány héten belül. A brit miniszterelnöki hivatal tájékoztatási igazgatójáról a brit médiában azt állították: központi szerepe volt abban, hogy Tony Blair kormánya feltupírozta az iraki tömegpusztító fegyverekről közreadott hírszerzési jelentést, igazolni próbálva ezzel az arab ország elleni háború jogosságát. A szóvivő visszautasította a feltételezéseket. A hírszerzés vezetői Campbell szavait támasztották alá - emlékeztetett az AP amerikai hírügynökség.

"Hatalmas megtiszteltetés volt mind ellenzékben, mind pedig kormányra kerülve olyasvalaki mellett dolgozni, akit, azt hiszem, a történelem nagy formátumú miniszterelnökként fog megítélni" - fogalmazott Campbell közleményében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek