Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MSZP-s kenőpénz? - nyomoz a rendőrség

A rendőrség nyomozást rendelt el egy Magyar Nemzet cikk alapján, mely szerint "ötmillió forint kenőpénzt vett át Csonka Gábor, a szocialista párt tagja ifjabb és idősebb Jónás Csabától, hogy közbenjárása révén a VI. kerületi vagyonkezelő kifizesse nekik csaknem ötvenmillió forintnyi elismert számlatartozását" - közölték az MTI érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) pénteken.


Dátum: 2003-08-29 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:11.901605, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kormos Endre alezredes elmondta: az ügyben nem feljelentés, hanem a rendőrség saját észlelése, a Magyar Nemzet szerdai írásában foglaltak alapján rendelték el a nyomozást csütörtökön.

Jelenleg a cikkben foglaltak tisztázása, ellenőrzése folyik, feltehetően sor kerül iratok beszerzésére és tanúk meghallgatására is - jegyezte meg a BRFK sajtóalosztályának vezetője.

A nyomozás ismeretlen tettes ellen, befolyással üzérkedés gyanúja miatt indult - tette hozzá.

"Ha a cikkben leírtak igazak és bizonyíthatóak, akkor megállapítható a bűncselekmény elkövetése" - tette hozzá. A büntető törvénykönyv szerint aki arra hivatkozással, hogy hivatalos személyt befolyásol, a maga vagy más részére jogtalan előnyt kér vagy elfogad, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Magyar Nemzet szerdai cikke szerint egy "titokban felvett telefonbeszélgetésben Csonka elismeri, hogy átvette az ötmilliót, mégpedig embere, Kékesi Tibor szocialista honatya részére".

A BRFK sajtóosztályának vezetője elmondta: Kékesi Tibor a Magyar Nemzet írása nyomán még szerdán feljelentést tett rágalmazás, becsületsértés miatt. Miután ezek a cselekmények magánindítványra üldözendőek, a rendőrség hétfőn továbbítja az ügy iratait a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz.

Csonka Gábor is még a cikk megjelenésének napján visszautasította a róla szóló vádakat.

A Magyar Nemzetben "megjelent, személyemet érintő állításokból egyetlen egy sem igaz. Rágalmazás, becsületsértés történt, melyért feljelentem a lapot" - olvasható Csonka Gábor szerdai közleményében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek