Terézváros: szakad a baloldali koalíció
Péntek délelőtt gyakorlatilag szétszakadt a terézvárosi MSZP-SZDSZ koalíció egy 120 milliós sikkasztási ügy miatt. A szabad demokraták kezdeményezésére ugyanis egy csütörtök késő esti testületi ülésen döntöttek arról, hogy fegyelmi eljárást indítanak a szocialista alpolgármester, Fürst György ellen, hogy tisztázzák felelősségét egy sikkasztási ügyben. Az SZDSZ előterjesztése után pénteken Verók István polgármester (MSZP-SZDSZ) magához vonta Rabin László SZDSZ-es alpolgármester összes hatáskörét - adta hírül az [origo].
Dátum: 2003-08-29 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14071
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:12.518378, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testületi ülést megelőzően a polgármester ugyanis azt írta a helyi szabad demokratáknak: amennyiben az SZDSZ által készített előterjesztéseket a képviselő-testület elé viszik, az MSZP felmondottnak tekinti a koalíciót.
Egy sikkasztási ügy vetett véget a terézvárosi MSZP-SZDSZ koalíciónak. Egy csütörtöki, éjszakába nyúló képviselő-testületi ülésen ugyanis az SZDSZ javaslatára döntöttek arról, hogy megvizsgálják Fürst György szocialista alpolgármester felelősségét is az önkormányzat tulajdonában lévő Terézvárosi Vagyonkezelő Rt.-nél történt sikkasztási ügyben. A vagyonkezelő széfjéből ugyanis legkevesebb 120 millió forint tűnt el. Bár a rendőrség már nyomoz az ügyben, gyanúsított még nincs. Ugyanakkor a volt vezérigazgató volt az egyetlen személy hónapokon keresztül, aki hozzáférhetett a pénzhez.
Mivel az önkormányzat gazdasági ügyeiért felelős Fürst munkajogi felelőssége is felvethető az ügyben, az SZDSZ a csütörtök éjszakai testületi ülésen egy, az alpolgármester szerepét vizsgáló fegyelmi bizottság létrehozását kezdeményezte. Emellett a szabad demokraták javaslatára a képviselők felszólították az rt. felügyelőbizottságának MSZP által delegált elnökét, Balog Gábort: mondjon le tisztségéről. Ezek után robbant ki az a politikai vita, ami miatt gyakorlatilag megszűnt a terézvárosi koalíció.
Rabin László (SZDSZ) alpolgármester az [origo]-nak azt mondta, hogy a polgármester péntek délelőtt levélben értesítette arról, hogy magához vonta az összes hatáskörét. Így egyelőre a polgármester intézi a szabad demokratákhoz tartozó területek - egészségügy, oktatás - ügyeit is. Rabin szerint a polgármester levelének előzménye, hogy a szabad demokraták kezdeményezték a fegyelmi bizottság létrehozását, és felszólították a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt. felügyelőbizottságának elnökét, hogy mondjon le tisztségéről. Rabin szerint politikai bosszút álltak rajta a szabad demokrata előterjesztések miatt. Az ülés előtt ugyanis a polgármester azt írta a szabad demokratáknak Rabin ismertetése szerint, hogy amennyiben a fenti előterjesztéseket a testület elé viszik, az MSZP felmondottnak tekinti a koalíciót.
Fürst György (MSZP) azt mondta: nagyon nehéz helyzetbe került a koalíció. Szerinte ugyanakkor tárgyalni még érdemes az együttműködésről. Állítja, azért alakult ki a kritikus helyzet, mert az SZDSZ összefogott a jobboldallal. Fürst szerint etikátlan, hogy olyan képviselőt választottak be a sikkasztási ügyben munkajogi felelősségét vizsgáló fegyelmi bizottságba, aki ellen az önkormányzat feljelentése alapján büntetőeljárást rendeltek el korábban. Emellett azt is kifogásolta, hogy az SZDSZ célja a két vitatott előterjesztéssel a teljes körű vizsgálat elkerülése volt.
Verók István polgármester az [origo]-nak adott nyilatkozatában nem beszélt a két koalíciós párt vitájáról. Azt mondta, hogy örül az alpolgármesterrel kapcsolatos vizsgálatnak, mert így tisztázni lehet az ügyet. Közölte ugyanakkor, hogy nem csak Fürst György felelőssége merülhet fel, az rt. igazgatósága, a felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló is mulaszthatott. Elmondta azt is, hogy polgármesterként közvetlenül nem érzi magát felelősnek, nem foglalkozott az rt. ügyeivel.
Miért zárt ülés
Hassay Zsófia, a VI. kerületi Fidesz-frakció vezetője azt mondta, hogy felháborítónak tartják már azt is, hogy zárt ülésen tárgyaltak az ügyről, mert semmi olyan titkos információ nem hangzott el, ami miatt indokolt lehetett volna a nyilvánosság kizárása. Szerinte Verók túl későn reagált a történtekre, már hetekkel ezelőtt össze kellett volna hívnia a képviselő-testületet az ügy tisztázására. A Fidesz kifogásolja azt is, hogy a polgármester "semmitmondó, egy nap alatt összedobott" beszámolójában csak az rt. vezérigazgatóját nevezi meg felelősként, holott mások is hibáztathatók az ügyben.
Az ügy előzménye, hogy az rt. vezetői év elején a cég 137 millió forintját egy banktrezorba helyezték el, mert egy vállalkozás 180 milliós inkasszót nyújtott be a vagyonkezelő ellen. A részvénytársaság vezetői azonban vitatták a követelés jogosságát, ezért megtámadták az inkasszót. Emellett a vagyonkezelő főszámlájáról egy alszámlára, később pedig egy banktrezorba rakták a cég pénzét. A szerződés szerint a trezort a vezérigazgató-helyettes és a cég két alkalmazottja közül kettő együttes jelenlétében nyithatták volna ki.
Fürst György MSZP-s alpolgármester azonban egy, a vezérigazgatónak írt levélben azt közölte, hogy a "jogviták elrendeződéséig az rt. a pénzforgalomban eltérhet a szokásos banki eljárástól". Az alpolgármester szerint a levél nem jelentett jogalapot a későbbi sikkasztáshoz. Pénzforgalom ugyanis csak két gazdálkodó szerv között lehetséges. A 120 millió eltűnését viszont nem pénzforgalmi, hanem az rt.-n belüli pénzkezelési problémák okozták. Fürst az [origo]-nak azt mondta, a vizsgálat tisztázza majd, hogy van-e munkajogi szempontból felelőssége az ügyben. Elismerte azonban politikai felelősségét. Fürst szerint az volt a hiba, hogy feltételezte: a részvénytársaság igazgatósága a társaság irányítására alkalmas személyekből áll. Folyamatosan ellenőrizni kellett volna a vezetőket - mondta az alpolgármester.
A problémák azonban már a levél megírása előtt kezdődtek. Ispánki László azóta leköszönt vezérigazgató ugyanis - egy, az rt. igazgatósága által készített vizsgálat szerint - Fürst levele előtt egy héttel úgy módosította a széf bérleti szerződését, hogy egyszemélyben is hozzáférhetett a pénzhez. Mivel 2003 első negyedévében nem volt a társaságot ellenőrizni jogosult könyvvizsgálója a vagyonkezelőnek, csak a májusban megválasztott könyvvizsgáló jelentéséből derült ki, hogy ekkor 146 milliót tartott a cég a trezorban. A könyvelő szerint a pénzt vissza kellett volna fizetni a cég bankszámlájára. Mivel ez nem történt meg, az rt. elnöke, Reményi János is felszólította a vezérigazgatót, hogy a pénzt tegye vissza a cég számlájára. Ispánki azonban ennek sem tett eleget.
Ezek után a vagyonkezelő egy júliusi igazgatósági ülésén döntöttek, hogy másnap az elnök, a vezérigazgató és egy ellenzéki igazgatósági tag együtt leltárt készít a széf tartalmáról. Mire azonban az elnök és az igazgatósági tag megjelent a bankban, a trezor üres volt, és a 146 millióból csak 26 millió forint került az rt. számlájára. 120 millió forint sorsa ismeretlen. Ispánki László az [origo] megkeresésére nem reagált, és nem jelent meg az írásbeli meghívó ellenére az önkormányzati ülésen sem.
Forrás: [origo]