Az egészségügyről tárgyal a kormány
A kormány keddi ülésén megtárgyalja az egészségügyi szolgáltatás általános feltételeiről, a működési engedélyről és az egyéni vállalkozás keretében végezhető egészségügyi szolgáltatásról szóló előterjesztést - közölte hétfőn Kubinyi Tamás kormányszóvivő-helyettes.
Dátum: 2002-03-26 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:17.983277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatása szerint a kabinet foglalkozik a kábítószer-probléma visszaszorításáról szóló nemzeti stratégiai program rövid és középtávú céljainak végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokkal.
Kubinyi Tamás elmondta, hogy a kormány megvitatja a 2008. évi labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére benyújtandó pályázathoz szükséges állami szerepvállalásról szóló előterjesztést.