Kulcsár-ügy: érintett lehet az MSZP fővárosi képviselője is
A HírTV információi szerint részleges tanúvalomást tett az Inter-Európa ügy kapcsán előzetes letartóztatásban lévő El Abed Hassan szír férfi a különösen nagy értéket meghaladó pénzmosás részleteiről. Ismét előkerült egy szocialista csontváz a szekrényből.
Dátum: 2003-08-29 19:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:15.305603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy erőkkel nyomoz az Interpol a sikkasztással vádolt de szökésben lévő Abdo Mahmoud után. Társa az elfogott Abed Hassan - nem hivatalos tanúvallomása alapján - kiderült, hogy a Montrade Limited átutalt 6,2 milliárd forintját, Schönthal Henrik (volt IBUSZ vezető) és Bálint Mária képviseletvezetők egyengették. Bálint Mária egyébként az Inter-Európa Bank elnökének, Bartha Ferenc Tri Gránit nevű cégének egyik igazgatósági tagja.
Hassan tanúvallomása alapján a csalás, sikkasztás sorozatban részben érintett az Ashmore Investments kézbesítési megbízottja Nagy Károly, illetve Garamszegi Gábor a Lobagola Investment képviselője is. Garamszegi egyébként az MSZP volt fővárosi képviselője is egyben.
A Szabadság című erdélyi lap egy 2002 decemberi száma szerint Garamszegi Gábor a Mudura Sándor nagyváradi plázáját fővállalkozóként építő Betonút Rt. (mely cég maga is Kulcsár Attila ügyfélkörébe tartozik) gazdasági vezérigazgató-helyettese (erről a posztjáról 2003. áprilisában lemondott). Mudura a Lotus Market Rt-t a BR Immobilia Kft-vel hozta létre, amely a Pannonplast-ügyben volt haszonélvezője az adóforintok "átcsoportosításának".
hirtv.net - fidesz.hu