Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

K and H-botrány: a Fidesz kiterítette kártyáit, az MSZP titkolózik

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség abban érdekelt, hogy mind a brókerbotrányban, mind az Inter-Európa Bank pénzmosásgyanús ügyében kiderüljön a teljes igazság. Révész Máriusz a szocialista Arató Gergelynek válaszolt, aki szerint a Fidesznek a K and H-ügy kapcsán több kérdésre is válaszolnia kell".


Dátum: 2003-08-29 20:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:15.637558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség abban érdekelt, hogy mind a brókerbotrányban, mind az Inter-Európa Bank pénzmosásgyanús ügyében kiderüljön a teljes igazság. Ezért a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országos elnökségének tagjai és az előző kormány tagjai nyilatkozatban jelentették ki: sem ők, sem családtagjaik az említett bankokkal kiemelt üzleti kapcsolatban nem álltak, a K and H Bank brókercégének ellenőrző, irányító testületeiben semmilyen tisztséget nem töltöttek be. A Fidesz elnökségének tagjai és a volt kormány miniszterei felhatalmazták a K and H Bankot arra, hogy minden velük kapcsolatos adatot hozzanak nyilvánosságra. Ilyen adat az elmúlt hónapban nem került elő.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országos elnöksége ugyanakkor felkérte az MSZP elnökségét és a Medgyessy-kormány tagjait: ők is járjanak el hasonlóan. Ezt azóta sem merték megtenni.

Ha a szocialistáknak és a kormánynak nincs takargatnivalója, akkor miért nem jártak el a mai napig sem a Fideszhez hasonlóan? Az MSZP miért nem engedte idejében létrehozni a parlamenti vizsgálóbizottságot, és miért támadja folyamatosan az ügyben vizsgálatot kezdeményező Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökét?

Az pedig egyenesen az 50-es évek koncepciós eljárásait idézi, hogy a PSZÁF elnökének lemondatását az a Medgyessy Péter kezdeményezi, aki az Inter-Európa Bank elnöke volt abban az időben, amikor a pénzmosásgyanús ügyek történtek, és a vizsgálatot az a László Csaba vezeti, aki a K and H Banknak volt a vezérigazgató-helyettese.

Úgy tűnik, az MSZP annyira semmibe veszi az embereket, a választópolgárait, hogy azt a képtelenséget akarja elhitetni velük: a PSZÁF-nak nagyobb a felelőssége a bankjuknál történt bűncselekményekben, mint saját maguknak, akik az érintett pénzintézetek vezetői voltak.

Minden jel arra mutat, hogy Medgyessy Péternek, László Csabának és baráti, üzleti körüknek érdeke, hogy ne menjen végbe tisztességes vizsgálat. Úgy tűnik ugyanis, hogy Medgyessy Péter és a szocialisták attól félnek, az ügy tisztességes feltárása kormányválsághoz vezethet.

Révész Máriusz

szóvivő

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek