Belőttek Veszprémben egy építési vállalkozó lakásába
Több lövést adtak le egy pisztolyból szombaton hajnalban Veszprémben egy építési vállalkozó lakásának ablakaira - közölte az MTI-vel a rendőrség. Az esetről a 28 éves vállalkozó azonnal értesítette a rendőrséget.
Dátum: 2003-08-30 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:16.648926, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lövések következtében személyi sérülés nem történt, az anyagi kár az elsődleges becslések szerint viszont eléri a 300 ezer forintot - tájékoztatott Tóth Zoltán, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az ügyben a megszerzett adatok alapján rongálás alapos gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást a rendőrség.
MTI - fidesz.hu