Robbantás Nedzsefben, tüntetések Nedzsefben, Bászrában
Tüntetések robbantak ki szombat reggel Nedzsefben, ott, ahol előző nap autóba rejtett pokolgép ölt meg legkevesebb 82 embert, köztük Mohammed Bakír al-Hakím ajatollah síita főpapot. A dél-iraki várostól még délebbre eső Bászrában ugyancsak tüntetők ezrei vonultak az utcára.
Dátum: 2003-08-30 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:17.038409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nedzsefben az Ali imám mecsetje előtt, amely a síiták legszentebb helyének számít, s ahol a pénteki ima után történt az öldöklés, vallási-politikai vezetőjük arcképét magasba emelve kezdtek vonulni a tüntetők, jelszavaikkal bosszút esküdve al-Hakímért. "Nem, nem, Amerika" volt a másik jelszó, noha magát a merényletet a helyiek a baaszistáknak, Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök párthíveinek tulajdonítják. Az amerikaiaknak azt vetik szemére, hogy katonai alakulataik képtelenek szavatolni a biztonságot az országban.
A másik síita nagyvárosban, Irak második legnagyobb városában, Bászrában ötezres tömeg tüntetett istent dicsőítő, Izrael- és baaszistaellenes jelszavakat skandálva.
A pénteken meggyilkolt al-Hakím ajatollah pártja, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsa (angol rövidítéssel: SCIRI) szóvivője szombaton azt közölte az AFP hírügynökséggel, hogy még mindig nem találták meg a főpap holttestét.
MTI - fidesz.hu