Demonstráció a toronyi lignitkitermelés ellen
Illés Zoltán fideszes országgyűlési képviselő szombaton a Vas megyei Nardán bejelentette, hogy Gyimesi József Vas megyei képviselőtársával közösen hétfőn törvénymódosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy megváltoztassák az országos területrendezési törvénynek azt a részét, amely korábban védettséget biztosított a határ menti vasi térségnek. A több ezer személy részvételével megtartott tiltakozó demonstrációt civil egyesületek szervezték, a Toronyhoz közeli lignitmező tervezett kitermelése ellen.
Dátum: 2003-08-31 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:20.466213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A demonstráción ismert közéleti személyiségek, művészek, sportolók, tudományos kutatók is részt vettek. Többen közülük kijelentették, akár élő láncot alkotva is megakadályozzák, hogy a markológépek elkezdjék a munkát. A demonstrációra a határ osztrák oldaláról is tiltakozó táblákkal érkezetek a környezetet védő emberek.
A demonstráció helyszínén sokan aláírták azt a tiltakozó dokumentumot, amely a lignitbányászatot elutasítja a térségben. A Vasi Lignitszelídítők Egyesülete alig három hét alatt 30 ezer aláírást gyűjtött össze a kutatófúrások engedélyezése ellen.
Hans Nieesl a demonstrálókhoz szólva hangsúlyozta, Burgenland sem támogatja, hogy a térségben lignitbányászat kezdődjön, szavai szerint ennek élő bizonyítéka, hogy több százan érkeztek vele együtt a határ túloldaláról.
Jelen volt a demonstráción Burgenland csaknem teljes vezetése. Az osztrák tartományfőnök hozzáfűzte: egy olyan demokratikus közösségben, mint az Európai Unió, melynek Magyarország is tagja kíván lenni, nem cselekedhet senki a többség akarata ellen.
Az Alpok alján nincs helye lignitbányászatnak - jelentette ki Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter is. "Ezen a vidéken a táj, a természet és az emberek egészségének veszélyeztetése nélkül nem lehet külszíni bányászatot folytatni, így annak nincs realitása" - hangoztatta a szaktárca vezetője.
Persányi Miklós elmondta, a szakhatóságok eddig sem engedélyezték a kutatófúrásokat, az Országos Bányászati Hivatal és a Vas Megyei Közigazgatási Hivatal döntése ellen azonban a Nógrádszén Kft. bírósághoz fordult, a per folyamatban van.
"A független bíróság hoz majd ítéletet, és ezt befolyásolni senkinek sincs joga és lehetősége" - hangsúlyozta. Személyes véleményeként azonban hozzáfűzte: a lignitbányászat hatalmas sebet ejtene a tájon, ez a technológia szavai szerint a legkörnyezetrombolóbb eljárások közé tartozik.
A környezetvédelmi tárca vezetője kijelentette: minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel küzdeni fog azért, hogy a lignitbányászat terve ne valósulhasson meg.
MTI - fidesz.hu