Madárgyűrűző tábor zárult Tata mellett
Minden eddiginél többet madarat, naponta mintegy 120 fajt figyeltek meg és 2500 példányt gyűrűztek meg a nemrég zárult Tata melletti, ferencmajori természetvédelmi táborban - mondta el a szervezők nevében Csonka Péter az MTI-nek.
Dátum: 2003-08-31 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:20.762698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A gyűrűzés a madarak mozgásának a nyomon követését teszi lehetővé, a jelzés ugyanis feltünteti, hogy mikor melyik országban és településen gyűrűzték meg a hálókkal befogott szárnyasokat" - fűzte hozzá a madártani egyesület Komárom megyei csoportjának titkára.
Kiemelte, hogy munkájuknak azért van jelentősége, mert a nemzetközi madárvédelmi szervezet ezen adatok, valamint a költési hely figyelembevételével határozza meg a globális madárvédelmi stratégiáját, a tagországok pedig saját programjaikat.
Csonka Péter elmondta, hogy az immár 13. alkalommal megrendezett kéthetes tábor alatt nagy számú poszáta, parti- és énekesmadár mellett olyan ritkaságokat is sikerült megjelölniük, mint például a karvalyposzáta, a tavi cankó vagy a heringsirály.
Hozzátette: a tábornak minden eddiginél több, 114 résztvevője volt, köztük egy angol házaspár, amely az internetről szerzett tudomást a rendezvényről.
MTI - fidesz.hu