Tárgyalások iraki félkatonai alakulatokról
Iraki félkatonai alakulatok létrehozásáról tárgyal az Egyesült Államok iraki pártok képviselőivel. A tárgyalásokon részt vevő irakiak szerint ezek az alakulatok rövidesen átvehetnék az amerikai csapatoktól a rendfenntartás feladatát az iraki városokban.
Dátum: 2003-08-31 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:21.364877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A The New York Times című amerikai lap közölt ilyen értesülést vasárnapi számában, a tárgyalásokon részt vevő irakiakra és amerikaiakra hivatkozva. Az iraki források közölték, hogy olyanokat toboroznának a néhány ezresre tervezett félkatonai szervezetbe, akiknek van bizonyos katonai tapasztalatuk, és bizonyíthatóan nem voltak tagjai Szaddám Huszein megbuktatott előző elnök uralma alatt a rendszer államgépezetének - idézett a Reuters hírügynökség a The New York Times cikkéből.
Amerikai illetékesek megerősítették a lapnak adott nyilatkozatukban, hogy folynak ilyen tárgyalások, de hozzátették: Washington óvakodna különféle vezényletek alá tartozó, tapasztalatlan fegyveres csoportokat szabadjára engedni az iraki városokban.
MTI - fidesz.hu