Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hétmilliós rablás egy kecskeméti pénzváltóban

Együttesen 7 millió forint értékű készpénzt és valutát rabolt el egy ismeretlen férfi vasárnap negyed egy tájban egy kecskeméti pénzváltóból - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség. A belvárosban lévő valutaváltó női alkalmazottja éppen a munkahelyére érkezett, amikor egy háta mögött álló férfi a nyakához kést szorítva pénzt követelt tőle - mondta el a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.


Dátum: 2003-08-31 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14103
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:22.616294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alkalmazott 2 millió forintot és hozzávetőleg 5 millió forint értékű valutát adott át az ismeretlen személynek, akit rablás miatt a rendőrség nagy erőkkel köröz - közölte Hortobágyi István őrnagy.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek