SZDSZ: Terézváros szocialista polgármestere megtorol
Megdöbbentő módon, indoklás nélkül vonta meg az SZDSZ által delegált alpolgármester hatásköreit Verók István, terézvárosi polgármester - közölte a szabad demokraták kerületi szervezete az MTI-vel vasárnap. Verók István azt követően vonta meg Rabin László SZDSZ-es alpolgármester valamennyi hatáskörét, miután a képviselő-testület csütörtökről péntekre virradó ülésén a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt.-nél folytatott vizsgálattal összefüggésben a szabad demokraták együtt szavaztak az ellenzékkel az MSZP ellenében.
Dátum: 2003-08-31 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14108
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:24.150482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A polgármester így torolja meg, hogy az alpolgármester és az SZDSZ következetesen ragaszkodik a kerületben történt MSZP-s sikkasztás körülményeinek kivizsgáláshoz" - olvasható a VI. kerületi SZDSZ közleményében.
Az SZDSZ ügyvivői testülete és frakciója kijelenti: egyetértenek a büntetőfeljelentést elsőként megtevő Reményi János, a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt. igazgatósága volt elnökének minden korábbi intézkedésével.
Mint írják, az MSZP-delegáltak által - minden indoklás nélkül - leváltott volt elnök megpróbálta feltárni a részvénytársaságnál történt sikkasztás körülményeit.
"Az MSZP pontosan ezért próbálja besározni" - teszik hozzá, megjegyezve: a felelősség áthárítására fordított energiát a kerület javára, "élhetőbbé tételére", nem utolsó sorban a terézvárosiak 120 milliójának visszaszerezésére kellene fordítani.
Álláspontjuk szerint a két párt által kötött koalíciós szerződés életben van, azt arra illetéktelenek felelőtlenül nem mondhatják fel. Ezzel arra utalnak, hogy Verók István korábban azt mondta: megszakadt a koalíciós együttműködés a VI. kerületet irányító MSZP és SZDSZ között a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt.-nél történt 120 millió forint eltűnésével összefüggésben.
A helyi SZDSZ-frakció közölte: nem tudják értelmezni Verók István megnyilvánulásait, napok óta várják az MSZP hivatalos állásfoglalását.
"Az SZDSZ frakció folytatni szeretné a munkáját, akár koalícióban, akár anélkül" - álla a szabad demokraták közleményében.
MTI - fidesz.hu