Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Yoko Ono írta az Imagine-t?

Az Imagine-t, minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb dalát az eddigi általános vélekedéssel szemben nem John Lennon békevágya, hanem felesége, Yoko Ono gyermekkori háborús emlékei ihlették - ez áll a BBC2 tévé hamarosan műsorra kerülő összeállításában.


Dátum: 2003-08-31 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:24.783163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dal 1971-ben született, és azóta is a világias, háborúellenes nemzedékek himnusza. A BBC műsorában Yoko Ono felfedi: az Imagine-hez, amely békében, "felső" irányítás nélkül élő emberek (Above us only sky - Felettünk csak az ég) képzeletbeli világáról szól, elsősorban az ő gyermekkori képzelgései adták az alapot. A 70 esztendős Ono elbeszéli a programban, hogy képzelőerejét használta fel éhezéssel telt háborús gyermekévei jobbá tételére. A képzelet ereje igen erős ... ha valamit lehetetlennek gondolunk, csak el kell képzelnünk, hogy megtörténik, és meg fog történni - fejtegeti az 1980-ban New Yorkban agyonlőtt Lennon japán születésű özvegye.

A The Sunday Times, amely részleteket idéz a szeptember végén látható BBC-műsorból, felfedi, hogy a néhai Beatle maga is jórészt feleségének tulajdonította az Imagine-t. Egy interjúban, amely két nappal halála előtt készült, John Lennon azt mondta: a dal szövege és egész alapgondolata Onótól származik.

Yoko Ono valóban rendre alkalmazott a dalban szereplőhöz hasonló, "Képzeld el, hogy..." kezdetű refréneket a 60-as évek elején, még Lennonnal történő megismerkedése előtt írott költeményeiben. Az Imagine-t gyakorlatilag feleségének tulajdonító, 23 évvel ezelőtti Lennon-nyilatkozatot azonban elfeledtette a legendás zenész néhány nappal későbbi halálhíre - írta a vezető brit vasárnapi lap.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek