Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Turizmus az Európai Unióban

Egységes európai szintű turizmuspolitika hiányában az idegenforgalmi ágazat szabályozása tagországonként eltérő; aki a magyarországi jogszabályokat betartva folytatja tevékenységét a turizmus területén, azt az uniós csatlakozás után sem érheti meglepetés.


Dátum: 2003-09-01 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:25.736793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A turizmus nemzetgazdasági súlyából, a kormányok fejlesztési stratégiai elképzeléseiből, illetve az egyes tagországok fejlettségi szintjéből és hagyományaiból adódóan a tagállamok különböző elképzelésekkel rendelkeznek az idegenforgalom szabályozásával kapcsolatban. Így a világ legjelentősebb turisztikai régiójának a turizmust illetően nincs világosan meghatározott kompetenciája, nincs közösségi turizmuspolitika.

A gazdasági minisztérium információi szerint a szerteágazó tagállami turizmuspolitikát jól jellemzi a német szövetségi kormánynak a közelmúltban készített tanulmánya, amely alapján elmondható, hogy a tagállamok közül csak Franciaországban, Írországban, Ausztriában, Portugáliában és Spanyolországban létezik a közigazgatáson belül külön, a turizmus irányításáért felelős szervezeti egység, többnyire államtitkárság.

Tavaly májusban, az Európai Unió történelme során először fogadott el az Európai Tanács kifejezetten a turizmussal foglalkozó határozatot. Az európai turizmus jövőjéért címet viselő határozat célul tűzi ki a tagországok együttműködését a turisztikai ágazat szerepének növelése, és fenntartható fejlesztése érdekében. A dokumentum kiemelt szerepet szán a Turisztikai Tanácsadó Testületnek (Advisory Committee on Tourism) az ágazat fejlesztési irányainak meghatározásában, valamint a tagországok közötti turisztikai célú együttműködés elmélyítésében. Magyarország EU-taggá válása után résztvevője lesz a testület üléseinek, s így aktív formálója lehet a turizmust érintő intézkedések és akciók kidolgozásának.

Az EU a turizmusszabályozást az egyes közösségi politikák mentén fedi le. Szinte a legtöbb, a turizmust is érintő jogszabály fogyasztóvédelmi kötődésű, vagy fogyasztóvédelmi szemlélet áll mögötte. A szemlélet elterjedése miatt a fogyasztóvédelemből adódó jogaikkal többnyire tisztában vannak az EU polgárai. Éppen ezért a magyarországi vállalkozásoknak számolni kell a jogaival tisztában lévő, és azokhoz maximálisan ragaszkodó "uniós fogyasztó" megjelenésére.

A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás területén nincsenek olyan speciális uniós szabályok, amelyek megakadályozhatnák hazánk csatlakozását, vagy a belépés után jelentős hatással lennének a magyarországi turizmusra. Ennek egyrészt oka, hogy a turisztikai ágazat mindig is a nemzetközi hatásoknak az egyik leginkább kitett gazdasági ágazat volt, s így követnie kellett a nemzetközi irányzatokat. Másrészt a több éve tartó jogharmonizációs folyamat eredményeként mára a hazai szakmai szabályozás igazodik az uniós normákhoz és az Európai Unió tagországaiban követett gyakorlathoz.

A fogyasztók egészségének védelme miatt használatos egyebek mellett a közétkeztetés és a vendéglátás területén a higiéniai és közegészségügyi szabályok betartásával működtetett úgynevezett HACCP (Hazard Analysis Critical Control Point, azaz Veszélyelemzés, Kritikus Szabályozási Pontok) rendszer. A biztonságos élelmiszer előállításáról és forgalmazásáról szóló direktívát Magyarország ugyancsak adaptálta.

A HACCP egy olyan eljárás, amelyet minden élelmiszer előállítással és forgalmazással foglalkozó vállalkozásnak alkalmazni szükséges, azzal a céllal, hogy a rutinszerűségből adódó hibákat a tevékenységük során feltárják, illetve azok előfordulását kizárják.

Az EU-n belül elsősorban a fejlettségi szintek kiegyenlítését célzó Strukturális Alapok jelentős részben hozzájárulnak a turizmus fejlesztésének finanszírozásához is. A Strukturális Alapok különböző célokat finanszíroznak, amelyek közül három cél közvetlen összefüggésben van a turizmussal: a fejletlen régiók-, a hanyatló ipari tevékenységű területek-, valamint a vidék támogatása. Fontos, hogy a legfőbb kedvezményezettek azok az országok, illetve régiók, amelyekben a turizmus jelentősége a gazdaság számára is általában kiemelkedő. Az EU pénzügyi forrásaihoz a turizmus fejlesztése érdekében 2003-ig a Phare program keretében juthatunk hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek