A múlt és a jövő között kell választani
A nyúlcipő-projekt megvalósulása volt az a színjáték, amit a szocialisták rendeztek a múlt héten. Csak arra szolgált, hogy kimenekítsék Medgyessy Pétert szorult helyzetéből, és ne kelljen kiállnia vitára Orbán Viktorral - jelentette ki Áder János, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz alelnöke hétfőn egy balatonfüredi lakossági fórumon.
Dátum: 2002-03-26 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:19.252881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: ahogy lebontották a díszleteket, Gál J. Zoltán, "Medgyessy Péter magyar hangja" közölte, hogy ezek után nincs már értelme semmiféle vitának. Áder János megjegyezte: "ehhez még azt a szemtelen mondatot is hozzátette, hogy Medgyessy Péter majd miniszterelnökként kíván vitatkozni az elkövetkezőkben". - Erre szokták mondani mifelénk, hogy sok sót kell addig még megennie - tette hozzá.
Áder János kijelentette: a polgároknak választaniuk kell két ember között is. Szerinte az egyik azt mondja, hogy bármikor hajlandó vitatkozni, csak éppen azon a napon nem, amit a másik fél megadott.
Azt is mondja, hogy szívesen igénybe veszi az újságírók segítségét, hogy megmagyarázzák, mit is mondott ő. Sőt a választópolgároknak egyenesen szükségük van arra, hogy elmondják nekik, mit hallottak, mit láttak és mit gondoljanak felőle.
A másik ember viszont - folytatta a házelnök - azt mondja: a nyilvánosság teljes körű, jöjjön minden televízió, legyen közönség. A választópolgárokat felnőtteknek tekinti, akik el tudják dönteni kétórányi tévézés után, hogy ki volt a meggyőzőbb.
Áder János szerint "amilyen negatív kampány zajlik két hónap óta, az már párját ritkítja".
- Világosan szögezzük le: mi nem írattunk senkiről sem gyalázkodó, oldalanként három-négy hazugságot tartalmazó könyvet. Nem szerveztük meg azt sem, hogy bárkinek a családi fotóját pornólapban tegyék közzé. Azt sem gondoltuk, hogy szükséges a választási kampány eszköztárába felvenni, hogy egy nagyvárosi polgármestert hírbe hozzanak, és minden alapot nélkülöző módon megrágalmazzanak - mondta Áder János. Hozzáfűzte: a legsúlyosabb az volt, hogy a választópolgárok riogatását is a kampányuk részévé tették.
- Az Orbán-Nastase megállapodásra gondolok. A riogatásnak semmi alapja nem volt, de sajnos akadtak, akik elhitték, hogy hozzánk százezer, sőt millió számra jönnek majd a külföldi munkavállalók. Két hónapnak kellett eltelnie ahhoz, mire mindenki előtt világossá vált, hogy ez a riogatás minden alapot nélkülöz - hangsúlyozta a parlament elnöke.
Utalt arra is, hogy áprilisban választani kell "a magukat lufieregetésben kiélők és a Terror Házának megnyitását méltóan előkészítők között. Két különböző életfilozófia és politikai szemlélet között".
Mint mondta: "1990-ben ez a párt volt a leghangosabb antikommunista, 2002-ben pedig lufikat ereget és Pa-Dö-Dö koncertet tart a kommunizmus áldozatainak emléknapján. - Ez is világos és egyértelmű választási lehetőséget kínál mindannyiunknak - tette hozzá.
A parlament elnöke végül kijelentette: április 7-én lényegében a múlt és a jövő között kell választani, s miután a múltra a polgárok 1998-ban már rácsapták az ajtót, most - mint fogalmazott - "még egy nagy reteszt is toljanak rá".