Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Snow dicséri a japán gazdasági reformokat

A japán látogatáson tartózkodó amerikai pénzügyminiszter hétfőn gratulált a javuló japán gazdasági növekedéshez, és méltatta a kormányfő gazdasági reformtörekvéseit, mindenekelőtt a rossz bankhitelek csökkentésére irányuló lépéseket.


Dátum: 2003-09-01 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:30.084645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Koidzumi Dzsunicsiro miniszterelnökkel és a japán pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélésein Snow köszönetet mondott Japánnak az iraki és afganisztáni támogatásáért is.

A japán kormányfő a találkozón elmondta: az amerikai-japán együttműködés kulcsfontosságú a világgazdaság gyorsabb fejlődéséhez és arról biztosította Snowt, hogy a japán gazdaság szerkezeti reformjai most, az alapok megerősödése után, felgyorsulnak.

A találkozóval kapcsolatban nyilatkozó japán pénzügyminiszter közölte: a felek általános kérdéseket vitattak meg, a kínai jüan kérdése nem került szóba. A japán üzleti körök idézték Snowt, aki azt mondta: szeretné, ha Kína rugalmas lenne kereskedelmét és árfolyam-politikáját tekintve.

Kínára és más ázsiai országokra növekvő nyomás nehezedik, hogy engedjék erősödni valutáikat, az amerikai folyómérleg hiányának enyhítésére. A folyómérleg hiánya, ha tovább nő, Snow szerint már terhet róhat a dollárra. Az európai és amerikai jegybanki vezetők, valamint az IMF vezérigazgatója már korábban nagyobb rugalmasságot kért az ázsiai országoktól ezen a téren.

Snow látogatása előtt Kína szilárdan tartotta magát - a 8,28 jüan/dollár körül - rögzített jüan-árfolyamához. Az Egyesült Államok és Japán szerint ez az árfolyam nem reális és a kínai termékek számára igazságtalan előnyt biztosít külföldön.

Egyes elemzők szerint Snownak sikerülhet rábeszélni Kínát álláspontjának megváltoztatására, ugyanakkor a kínai sajtónak a Snow látogatásával kapcsolatos kommentárjai nem ezt sugallják. Az Új-Kína állami hírügynökség szerint néhány ország saját gazdasági problémái miatt a jüan árfolyamát okolja és úgy tűnik, hogy ezek a gondok egy csapásra megoldódnának, ha a jüant felértékelnék. A gazdasági stagnálást néhány országnak a saját szerkezeti problémái okozzák és ezek semmiképpen sem oldhatók meg a jüan felértékelésével - írja ritka kommentárjai egyikében az Új-Kína.

A jen tartotta magát háromhavi csúcsa közelében a dollárral szemben: közép-európai idő szerint röviddel dél előtt 116,57-en állt a dollárhoz és 127,99-en az euróhoz viszonyítva, miután augusztusban - a várakozások dacára - a jegybank nem hajtott végre intervenciót.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek