Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bocsánatot kér Keller László?

Bocsánatkérésre szólította fel Keller László közpénzügyi államtitkárt, sorozatos rágalmaiért hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Mátrai Márta fideszes parlamenti képviselő. "Érdemes volna a kormánynak elgondolkodnia azon, hogy azt az államformát, ahol a hatalmon lévő politikusok mondják meg, hogy ki a bűnös és ki nem, azt nem köztársaságnak, nem demokráciának és nem jogállamnak hívják" - szögezte le.


Dátum: 2003-09-01 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:30.419582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mátrai Márta rámutatott, rendszerváltás óta a Medgyessy-kormány az első kabinet, amelynek tagjait a független magyar bíróság rágalmak terjesztése miatt elítélt, és politikai megrendelésre működteti a rendőrséget, folyamatos támadás, össztűz alatt tartja a jogállam független intézményeinek vezetőit.

Ez az a kormány, amely az Állami Számvevőszéket, a bíróságot és az ügyészséget megkerülve feljelentésügyi államtitkárságot hozott létre. A feljelentésügyi államtitkár számláját terhelő, politikai megrendelésre indított ügyekről mára pedig egytől egyig kiderült a politikai vádak tarthatatlansága és megalapozatlansága. Rendőrségi szakaszban több tucat ügyben voltak kénytelenek bűncselekmény hiányában megszüntetni a nyomozást, számos ügyben pedig a legfőbb ügyésznek kellett kimondania, hogy a politikai vádak nem állják ki a törvényesség próbáját.

"Magát Keller Lászlót is több esetben ítélte el a bíróság alaptalan ragalmaiért" - fogalmazott Mátrai Márta, hozzátéve, hogy az államtitkár a mai napig nem kért bocsánatot azoktól, akiket megrágalmazott, akiknek az állása veszett el emiatt. Összhangban a független magyar bíróság ítéletével tehát bocsánatot kéne kérnie Keller Lászlónak ezektől az emberektől.

A politikus Keller László mellett "a kormányzati hazugság-propagandában jeleskedő politikusokat", Gy. Németh Erzsébet és Juhász Gábor MSZP-s frakcióvezető-helyetteseket, valamint Gál J. Zoltán kormányszóvivőt is arra szólította fel, hogy kérjenek bocsánatot az adófizetőktől, akiknek eddig "több milliárd forintba kerültek a kelleri rágalmak alapján indított vizsgálatok".

"Érdemes volna a kormánynak elgondolkodnia azon, hogy azt az államformát, ahol a hatalmon lévő politikusok mondják meg, hogy ki a bűnös és ki nem, azt nem köztársaságnak, nem demokráciának és nem jogállamnak hívják" - szögezte le.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek