BNV az otthonteremtés jegyében
A szeptember 6-án kezdődő Budapesti Nemzetközi Vásáron 22 ország 797 kiállítója mutatkozik be több mint 23 ezer négyzetméteres területen - mondta Davidovics Iván, a Hungexpo Rt. kiállítás-igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón.
Dátum: 2003-09-01 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:30.717890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az őszi rendezvény kiegészül a Budapesti Divat Napokkal, a Magyar Világgal, az Intersound és INFOmarket kiállításokkal.
Az idei BNV az otthonteremtés jegyében zajlik. Bútorokat, lakberendezési tárgyakat, szórakoztatóelektronikai készülékeket, ház- és kertépítési kellékeket mutatnak be.
A kiállítók több mint 10 százaléka külföldi. Többek között Dél-Afrikából, Indiából, Indonéziából, Hongkongból, Kínából, Törökországból érkeznek kiállítók.
A magyar kiállítók legjobbnak ítélt termékeit idén is BNV Nagydíjjal ismerte el a Vásárdíj zsűri. Ezúttal a Hollóházi Porcelánygyár Rt. Centenáriumi díszműcsaládja, a Két Kör Kft. kondenzációs kazánjai, a Prokoncept Kft. energiatakarékos házépítési rendszere és a Zsolnai Porcelánmanufaktúra Rt. eozin tulipánvázája kapta a kitüntetést.
A Magyar Világ, amely negyedik alkalommal jelentkezik a BNV-n, a határon túli kis- és középvállalkozások számára kínál bemutatkozási lehetőséget, idén 112 kiállító jelentkezik.
A BNV mintegy 130 ezer látogatója idén először tekinthet be a divat világába a Budapesti Divat Napok, a legújabb divatirányzatokat ismertető kiállításon.
Az Intersound szórakoztató elektronikai és autóhifi-vásár keretében érdekességként ígérkezik az Autóhifi Hangminőség Bajnokság, amelyet szeptember 13-14-én rendeznek meg. Az Intersound kiállításon 47 résztvevő mutatkozik be, közülük heten külföldiek.
Az INFOmarket információtechnológiai és telekommunikációs vásáron hetven kiállító mutatkozik be. Központi témája a játék lesz. Elsősorban az egyéni használatra szánt szoftvereket és házi használatra alkalmas számítógépeket mutatnak be.
A BNV-re és a kapcsolódó kiállításokra a látogatóknak a MÁV idén is 50 százalékos kedvezményt ad. A 2-es metró felújítása miatt hétvégenként az expo-buszjáratok nem az Örs vezér teréről, hanem a Népstadion megállóból indulnak.
MTI - fidesz.hu