Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pedagógussztrájkkal indult az új tanév Csehország

Csehországban csak az általános és középiskolák nem egészen felében kezdődött meg hétfőn az új tanév, mert a pedagógusok nagy része magasabb béreket követelve sztrájkolt. Ezekben az iskolákban csak kedden kezdődik meg a tanítás.


Dátum: 2003-09-01 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14130
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:31.010212, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közszolgálati médiumok jelentése szerint a munkabeszüntetés az állami általános és középiskolák mintegy 50-55 százalékát érintette, más források szerint azonban az iskolák 60-70 százalékában nem nyílt meg hétfőn az új tanév. A tízmillió lakosú Csehországban 5728 állami általános és középiskola működik. A magán-, illetve egyházi iskolák nem vettek részt a tiltakozó akcióban. Az iskolai dolgozók száma 200 ezer körül mozog.

Az oktatásügyi szakszervezet azt követeli, hogy a pedagógusok havi átlagfizetése legalább 30 százalékkal legyen magasabb az országos átlagbérnél, amely júliusban 17 100 koronát tesz ki. A tanítói átlagbér ugyanebben az időben az általános iskolákban 15 800, míg a középiskolákban 18 300 koronát tett ki. Ugyanakkor a tanítók az ellen is tiltakoznak, hogy a tervezett államháztartási reform keretében elveszítenék az eddig szokásos 13. és 14. havi fizetésüket.

A pedagógusokkal való szolidaritás jeleként hétfőn reggel egy órára megszakították munkájukat az állami pénzügyi, szociális és a telekkönyvi hivatalok, a könyvtárak és néhány más állami hivatal alkalmazottai is. A tanítók követelését az orvosok és az egészségügyi személyzet is támogatta. A parlamenti pártok közül nyíltan csak az ellenzéki kommunista párt minősítette jogosnak az oktatók tiltakozó akcióját. Egy felmérés szerint a közvélemény többsége, bár megérti a pedagógusok gondjait, elutasítja a tiltakozás formáját, mert úgy véli, hogy a szakszervezetek és a kormány közötti vitába nem lenne szabad bevonni a gyerekeket, akik semmiről sem tehetnek, de szenvedő alanyai a perlekedésnek.

Az oktatásügyi dolgozókat tömörítő szakszervezet felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy a mostani sztrájkot csak figyelmeztetésnek szánta, s ha a kormány nem talál pénzt a pedagógusok követeléseinek teljesítésére, akkor októberben több napra is bezárhatják az iskolákat. A cseh iskolaügyben az 1989-es rendszerváltás óta ez a legnagyobb tiltakozó akció.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek