A rendőrséget okolja az izraeli vizsgáló bizottság
A rendőrséget tette felelőssé a 2000. októberi tüntetések során lelőtt tizenhárom izraeli arab haláláért az ügyben vizsgálódó bizottság, amely hétfőn tette közzé jelentését.
Dátum: 2003-09-01 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14141
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:34.350939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottság a 860 oldalas dokumentum azzal vádolja a rendőrséget, hogy "eleve ellenségesen" viselkedett az arab kisebbséggel szemben, és eltitkolta a politikai vezetők előtt, hogy élestöltényeket használt a zavargások, a palesztinok melletti szimpátiatüntetések során. A bizottság javasolja, hogy Slomo Ben Ami volt munkapárti belbiztonsági miniszter ne tölthessen be a jövőben a belbiztonsággal kapcsolatos posztot. Javasolja továbbá, hogy a rendőrség két magas rangú vezetője, akik azóta már nem töltik be korábbi vezető állásukat, ne kerülhessenek vissza posztjukra, több beosztottjuk számára pedig közigazgatási szankciók kiszabását szorgalmazza. A jelentés bírálja Ehud Barak volt munkapárti kormányfőt is, aki a bizottság szerint nem volt tisztában a tények komolyságával. A volt kormányfővel kapcsolatban a dokumentum nem tartalmaz ajánlást - mutat rá az AFP francia hírügynökség. Röviddel az intifáda (a palesztin felkelés) 2000. szeptember végi kezdete után a ciszjordániai és gázai palesztin zavargások átterjedtek Izrael északi részére is: októberben izraeli arabok ezrei vonultak az utcára, kövekkel dobálták meg a rendőröket, és eltorlaszolták a főutakat. A rendőrség élestöltényeket, gumilövedékeket és könnyfakasztó gázt vetett be. A rendőrségi fellépésnek tizenhárom halálos áldozata volt. Ehud Barak akkori kormányfő vizsgálatot rendelt el az ügyben. A vizsgálóbizottság előtt tett vallomásában a miniszterelnök 2001 novemberében kijelentette: az erőszak meglepetésként érte őt. Izrael 55 éves fennállása alatt eddig három nagyszabású, állami kezdeményezésre indult vizsgálat volt: 1974-ben az 1973-as közel-keleti háború ügyében, 1983-ban a libanoni Szabra és Satila menekülttáborokban elkövetett vérfürdővel kapcsolatban (amelynek következtében Ariel Saron jelenlegi miniszterelnöknek le kellett mondania védelmi miniszteri posztjáról), illetve 1995-ben Jichák Rabin kormányfő meggyilkolása ügyében - emlékeztetett az AP amerikai hírügynökség.
MTI - fidesz.hu