A mezőgazdasági vállalkozók hosszú távon gondolkodnak
A polgári kormány tevékenységének négy éve alatt pozitív folyamatok indultak meg a magyar agráriumban, amelyek az elmúlt egy esztendő során különösen felgyorsultak - jelentette ki hétfőn Vonza András Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2002-03-26 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:20.189834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A földművelési és vidékfejlesztési miniszter a nap folymán Ózdon, Encsen és Abaújszántón tartott agrárfórumokon ismertette a magyar mezőgazdaság elmúlt négy esztendejének eredményeit és a továbblépés lehetőségeit.
Miskolci sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: csupán az elmúlt évben 180 milliárd forinttal növekedett az ágazat termelési értéke. A mezőgazdaság külkereskedelme meghaladta az 1330 milliárd forintot. A nemzetgazdaságon belül az élelmiszergazdaság 1,5 milliárd euró aktívumot tudott felmutatni tavaly, ami az évtized legmagasabb agráripari mutatója.
Rámutatott: a volt szocialista országok közül egyedül a magyar mezőgazdaság az, amelyik meg tudta tartani és növelte külkereskedelmi aktívumát.
Az agráripari beruházások tavaly meghaladták a 150 milliárd forintot, ami lényegesen több, mint a korábbi években.
Vonza András kiemelte a tavalyi mezőgazdasági gépberuházásokat, amelyek során 35 milliárdos állami támogatással 100 milliárd forint értékben vásároltak új, korszerű agrárgépeket a vállalkozók. Mint mondta, ez sok mindent jelez az ágazatban, főként azt, hogy volt tőke, megfelelő önrész a vásárláshoz, másrészt mutatja: a mezőgazdasági vállalkozók hosszú távon gondolkodnak, utódaiknak is új értékeket kívánnak teremteni.
- Ezzel cáfolom azokat a kijelentéseket, amelyeket ellenzéki pártpolitikusok szoktak mostanában mondogatni, miszerint reménytelenül mély válságban van a magyar mezőgazdaság - mondta a miniszter.
A családi gazdaságokról megjegyezte: azok minél nagyobb számú kialakítására törekszenek, hiszen ezek a polgári kormány nyújtotta különleges kedvezmények segítségével megerősödve az új magyar agrárium legfőbb bázisai lehetnek. Hozzáfűzte: eddig már 8216 családi gazdaság regisztrációja történt meg, közülük a legtöbb, 1300 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van.