Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mit hoz a jövő?

Áder János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn politikai vitanapot kezdeményezett "Mit hoz a jövő, avagy mennyi pénzt vesz ki a Medgyessy-csomag a családok pénztárcájából?" címmel. A Fidesz azt szeretné, hogy még a költségvetési vita előtt sor kerüljön a vitára, amely az ellenzéki párt szerint esélyt adna a kormánynak, hogy végiggondolja, mit tart értéknek.


Dátum: 2003-09-01 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:36.477325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A korábbi években, a polgári kormány alatt gazdagodott az ország, szemben a Medgyessy-kormány másfél évével" - mondta az [origo]-nak Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a politikai vita kezdeményezésének okaként. Hozzátette: attól tartanak, hogy 2004 "fekete évet hoz a családoknak, a gazdálkodóknak és a nyugdíjasoknak".

Mint Halász mondta, az a céljuk, hogy még a költségvetési vita előtt beszélhessenek arról, "ki mit tart értéknek". A fő témák között a frakciószóvivő a gazdaság helyzetét, az oktatásügyet, a munkahelyteremtés kérdéseit jelölte meg.

A kormányváltás óta nyolc politikai vitát kezdeményett az ellenzék, ebből hatot a Fidesz. Az MDF a mezőgazdaság helyzetéről, míg a Fidesz az önkormányzatokról, az egészségügyről, a kormány terveiről és az EU-csatlakozásról kezdeményezett eddig vitát. A kormány gazdaságpolitikai terveivel és a kormányprogrammal kapcsolatban ez a harmadik politikai vita, amit a legnagyobb ellenzéki párt kezdeményezett.

[origo]- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek