Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Vásárhelyi Tervnek semmi köze az öntözéshez

Medgyessy Péter mai nyilatkozatával szemben, mely szerint a Vásárhelyi Tervnek egyfajta öntözéses gazdálkodási rendszert kell szolgálnia, a polgári kormány idején előkészített terv a Tisza völgyében élő mintegy másfélmillió ember mindennapi életét és vagyonbiztonságát célzott megvédeni. A Fidesz Gazdasági Kabinetjének hétfői közleménye szerint az öntözési nehézségek és a Vásárhelyi Terv összekeverése megtéveszti az embereket, melynek következtében olyan feladatokat várnak el egy rendszertől, melyre nem hivatott.


Dátum: 2003-09-01 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:37.356938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Gazdasági Kabinetje értetlenül áll Medgyessy Péter mai nyilatkozatával szemben, mely szerint a Vásárhelyi Tervnek egyfajta öntözéses gazdálkodási rendszert kell szolgálnia, mely az aszályos időkben segítséget adhat a "termelés-visszaesés" ellen.

Felhívjuk a miniszterelnök úr figyelmét, hogy a polgári kormány idején megkezdett, 2002-re véglegessé vált előkészítési munkálatok után a terv érdemi végrehajtása fontos és a Fidesz által is szorgalmazott és támogatott sürgős feladat. Ez a terv a vízügyi szakma nagy eredménye, melynek megvalósítása azonban immár egy éve késik. Felhívjuk továbbá a figyelmet, hogy a Vásárhelyi Tervnek azonban semmi köze az öntözéshez, jelenlegi formájában nem alkalmas rá. Határozott álláspontunk, hogy egy vésztározó-rendszer nem mezőgazdasági problémát hivatott megoldani, hanem a Tisza völgyében élő mintegy másfélmillió ember mindennapi életét és vagyonbiztonságát célzott megvédeni.

Az öntözési nehézségek és a Vásárhelyi Terv összekeverése megtéveszti az embereket, melynek következtében olyan feladatokat várnak el egy rendszertől, melyre nem hivatott.

Felhívjuk végül a figyelmet arra is, hogy a kormánynak az aszálykárral kapcsolatban tanúsított tehetetlenségét nem oldja meg a Vásárhelyi Tervre való felelőtlen hivatkozás.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Gazdasági Kabinet

2003. szeptember 1.

Kapcsolódó elemek