Miért hazudik Medgyessy?
Répássy Róbert a Fidesz frakcióvezető-helyettese közleményében felteszi a kérdést Medgyessy Péternek: "A miniszterelnök újfent valótlant állított bankelnöki múltjával kapcsolatban. Az emberekkel együtt kíváncsiak vagyunk: miért teszi ezt?"
Dátum: 2003-09-01 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14152
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:37.648776, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség felkéri Medgyessy Pétert, hogy valljon színt bankelnöki munkásságáról.
A kormányfő egy reggeli tévéműsorban továbbra is makacsul tagadta, hogy a hatályos cégbírósági bejegyzés szerinti időpontig, azaz 2002. április 29-ig volt az Inter-Európa Bank igazgatóságának elnöke. Medgyessy azt mondta: "...nem úgy működik a cégbíróság, hogy én ma bemegyek, és holnap bejegyzik a változást, ami beállt a cég életében. Ennek van egy hosszú átfutási ideje."
Szavaival ellentétben azonban a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági eljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény 30§ (2) szerint "a cég székhelyét (telephelyét, fióktelepét), valamint a cég tagjait (tulajdonosait), a vezető tisztségviselőket, a felügyelő bizottság tagjait, illetve a könyvvizsgáló személyét érintő változás a cégjegyzékbe történő bejegyzéssel, de a változás időpontjára visszamenőlegesen válik hatályossá." A törvény egyértelműen fogalmaz: a cégbírósági bejegyzésben a tisztség megszűnését jelentő nap szerepel, függetlenül attól, hogy a változást mennyivel később jegyezték be.
Medgyessy Péter újfent valótlant állított bankelnöki múltjával kapcsolatban. Az emberekkel együtt kíváncsiak vagyunk: miért teszi ezt?
Budapest, 2003. szeptember 1.
Répássy Róbert
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
parlamenti frakcióvezető-helyettes
fidesz.hu