Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háromezer éjszakai kastélylátogató Keszthelyen

A keszthelyi Helikon Kastélymúzeumot összesen mintegy háromezer látogató kereste fel a nyári, éjszakai nyitva tartás során, így - mint azt az intézmény vezetője elmondta - jövőre véglegesítik ezt a szolgáltatást.


Dátum: 2003-09-01 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:38.847592, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Érdemes volt kísérleteznünk a nappali hőséget, a strandidőt követő, alkalmanként 2 órás éjszakai tárlatvezetéssel: a várt 1000-1200-zal szemben, a 27 éjjelen összesen 2955 üdülő- és turistavendéget kalauzolt a kastélymúzeum korhű öltözékű, tíztagú személyzete - mondta Czoma László, a Helikon Kastélymúzeum Kht. igazgatója.

Ismertetése szerint a látogatók 60 százaléka magyar, a többi külföldi nyaraló volt.

A vendégkönyv tanúsága szerint az európai viszonylatban is újdonságnak számító kínálatot, a kiállítás és az élőzenés fogadtatás élményét dicsérték a legtöbben.

- A sok elismerés és természetesen az elért 5 millió forint tiszta bevétel nyomán a 2004-es főszezonban az éjszakai kastélylátogatás már rendes programajánlatként szerepel, várhatóan bővített tartalommal - közölte Czoma László.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek