Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schröder és Putyin az ENSZ iraki szerepéről

Gerhard Schröder német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök azt kívánja, hogy az ENSZ játsszon erősebb szerepet Irakban - közölte hétfőn Berlinben Thomas Steg német kormányszóvivő, hivatkozva a két politikus néhány nappal ezelőtt lezajlott telefonbeszélgetésére.


Dátum: 2003-09-01 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:39.795542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schröder és Putyin a telefonbeszélgetés során egyetértett abban, hogy Irak stabilizálása és helyreállítása szempontjából hasznos lenne egy erősebb ENSZ-szerep. Mindketten nyomatékosan amellett foglaltak állást, hogy azoknak az államoknak, amelyek hozzá akarnak járulni Irak stabilizálásához és helyreállításához, stratégiában kell megállapodniuk. Ez megtörténhet egy ENSZ-határozat előkészítése során. Azt kell tisztázni, hogy az ENSZ milyen szerepet játsszon, s hogy az iraki népcsoportokat, valamint Irak szomszédait miként vonják be a folyamatba.

Putyin hét végi olaszországi útja során kijelentette: Oroszország támogatná ENSZ-mandátummal rendelkező nemzetközi katonai egység Irakba küldését, még akkor is, ha amerikai parancsnok állna az egység élén. Az orosz elnök kitért annak megválaszolása elől, hogy Oroszország adna-e katonákat egy ilyen csapategységbe.

Egy esetleges német részvétel iránt érdeklődőnek Steg szóvivő hétfőn azt válaszolta, hogy Németország továbbra sem tervezi katonailag elkötelezni magát Irakban.

A szociáldemokratákkal Berlinben együtt kormányzó környezetvédők pártjának társelnöke, Angelika Beer a hét végén kijelentette: a német kormánynak ENSZ-felkérés esetén meg kell vizsgálnia a Bundeswehr iraki szerepeltetését. "Amennyiben létezik világos ENSZ-felhatalmazás, s az Egyesült Nemzetek Szervezete átveszi az irányítást, Németországnak is meg kell vizsgálnia, hogy politikailag és katonailag mennyiben tudja támogatni Irak stabilizálását" - fejtegette Beer.

Wolfgang Schäuble (CDU), az uniópártok frakciójának elnökhelyettese ugyancsak szorgalmazta, hogy adott esetben, ENSZ-mandátummal német katonákat küldjenek Irakba.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek