Tiltakozás az egri iskolabezárások ellen
Egy bezárásra ítélt iskola falán kíván emléktáblát elhelyezni a Fidesz városi szervezete és az Egri Végvár Polgári Körök Fóruma a tavaszi "oktatási racionalizálás" emlékére, a polgármester és az önkormányzat MSZP-s, valamint SZDSZ-es tagjainak nevével - mondta Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a párt megyei alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján Egerben.
Dátum: 2003-09-01 19:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:41.330635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzéki politikus a Móra Ferenc Általános Iskola üresen álló, Servita utcai épülete előtt közölte: "a szeptember elseje az iskolakezdés időpontja lenne, ám erre Egerben több helyütt nem nyílik már mód".
"A pedagógusok béremelését annak idején a Fidesz is támogatta, azonban azt már nem, hogy a Medgyessy-kormány az emelés fedezetét az önkormányzatokra hárítsa. A szocialisták önkormányzati kampányában erről egy szót sem lehetett hallani, holott a forráshiány miatt volt szükség több egri általános- és középfokú oktatási intézmény bezárására, összevonására" - mondta a politikus.
Hozzátette: a Servita utcai "üres épület szimbólum, amire a városlakóknak emlékezniük kell".
MTI - fidesz.hu