Egyetemi könyvtár alapkő-letétele Debrecenben
A jövőben egy nemzet sikerességét az fogja meghatározni, hogy mennyire tudja biztosítani a tudás gyarapítását - mondta Stumpf István kancelláriaminiszter hétfőn, Debrecenben, az új egyetemi könyvtár alapkövének letételekor.
Dátum: 2002-03-26 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:20.788246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter kijelentette: Magyarország akkor állhatja meg a helyét a nagy európai versenyfutásban, ha komoly szellemi és anyagi tőkét fordít kutatásra és fejlesztésre.
Közölte: megkezdték az országban 290 könyvtár informatikai fejlesztését, ami körülbelül 800 ezer beiratkozott olvasó számára jelent majd könnyebbséget.
Elmondta azt is, hogy megkezdték a nemzet birtokában lévő kulturális kincsek, könyvek digitális feldolgozását.
Stumpf István példaként a Nemzeti Múzeumot említette, amelynek teljes raktári állománya számítógép és a világháló segítségével 2010-re elérhető lesz az új debreceni egyetemi könyvtárból is.
A kancelláriaminiszter tájékoztatása szerint 165 új teleház és telekunyhó kezdte meg a működését szerte az országban.
- Kétszáz általános és középiskolában állítottunk fel új számítástechnikai labort, amelynek többsége kistelepülésen található - mondta.
Hozzátette: 12 ezer köztisztviselőt és 13 ezer pedagógust juttattak otthoni internet és számítógép-használathoz.
Stumpf István a továbbiakban arról beszélt, hogy az elkövetkező időszakban évente 10 milliárd forintot fordítanak arra, hogy a hátrányos helyzetű térségekben élő polgárok számára is elérhetőek legyenek a tudásalapú társadalom áldásai.
- A következő négy évben az egész országban kiépítik az informatikai infrastruktúrát. Újabb programokat indítunk, amelyek segítségével újabb tízezreket segítünk otthoni számítógép és internet használathoz - mondta a kancelláriaminiszter.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere hangsúlyozta: a debreceni egyetemi könyvtár a fővároson kívül az egyetlen országos gyűjtőkörű intézmény.
Emlékeztetett arra, hogy az új létesítmény megépítésével egyidejűleg az egyetemi templom épülete - amelyben jelenleg az informatikai központ és a könyvtár egy része működik - visszakerül a református egyházhoz.
Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke egyháztörténeti jelentőségűnek nevezte az alapkő-letétel napját, ezzel ugyanis elindult az a folyamat, aminek eredményeként ismét eredeti funkciójában működhet majd a debreceni egyetemi templom.
Győry Kálmán akadémikus, a Debreceni Egyetem rektora elmondta: a könyvtárépület illeszkedik a már korábban megkezdett egyetemfejlesztési beruházáshoz. A csaknem 8,5 milliárd forintos fejlesztés eredményeként az agrártudományi centrum területén táj- és vidékfejlesztési intézet, a Kassai úti campuson társadalmi és egészségtudományi intézet és könyvtár, a DE központi épülete mögött pedig élettani intézet épül.
Az új debreceni egyetemi könyvtár alapkövét Stumpf István, Kósa Lajos, Győry Kálmán és Bölcskei Gusztáv helyezte el a Kassai úti campuson.