A Socio-Balance-nál is vezet a Fidesz
A Socio-Balance közvélemény-kutató legújabb felmérése szerint ha most vasárnap lennének a választások, akkor az összes szavazó 24 százaléka az MSZP-t választaná, míg 28 százalékuk a Fideszre voksolna.
Dátum: 2003-09-02 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:43.492891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A biztos szavazó pártot választók közül a Fidesz támogatottsága 46, az MSZP-é 42 százalékos. Az elbizonytalanodást jelzi, hogy jelentős mértékben csökkent a biztos szavazók aránya. Jelenleg 62 százalék menne el biztosan választani, egy hónapja még 69 százalék volt ez a szám.
Május elején még a válaszadók fele vélte úgy, hogy az MSZP győzne a választásokon, és a Fidesz győzelmére csak 17 százalék tett. Ez az arány mára drasztikusan megváltozott: jelenleg a megkérdezettek 37 százaléka Fidesz-, míg 26 százalék MSZP-győzelmet jósol. A Fidesz elutasítottsága jelenleg 24, az MSZP-é 28 százalék.
A biztos pártválasztók körében korábban csak a Szonda Ipsos mért szocialista előnyt: adataik szerint augusztus végén az MSZP 48 százalékos támogatottságot élvezett szemben a Fidesz 44 százalékával. A Median 48 százalékra tette a Fidesz támogatottságát és 41-re az MSZP-ét. A Gallup adatai szerint a pártot választó biztos szavazók körében 50 százalékos a Fidesz támogatottsága, míg az MSZP támogatóinak aránya 38 százalék.
Magyar Nemzet