Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sávos lesz a lakáshitel kedvezménye

A Magyar Hírlap információi szerint a kormány sávosan degresszívvé tenné a lakáshitelek törlesztőrészletei után visszaigényelhető személyi jövedelemadót. A leírás maximuma vagy 240 ezer forint maradna, vagy 120 ezerre csökkenne. Érdekesség, hogy a tervezet szerint nem a felvevő jövedelme, hanem a kölcsön nagysága a döntő a visszatérítés szempontjai között.


Dátum: 2003-09-02 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:45.043541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA kormány elhatározta, hogy a jövő évtől csökkenteni fogja a lakáshitelek után visszaigényelhető személyi jövedelemadót. Amikor néhány hete az MSZP-frakció és a Pénzügyminisztérium delegációja összeült, úgy döntöttek, hogy bizonyos körben megmarad a kedvezmény. Részleteket azonban akkor nem árultak el.

\r\nA Magyar Hírlap megbízható forrásból úgy értesült, hogy a jelenlegi elképzelés szerint az adókedvezmény igénybevétele a felvett hitel nagyságától függne. Két változat van terítéken: az egyik 10 millió, míg a másik 15 millió forint felvett hitelösszegben határozza meg azt a limitet, amely alatt jár az adókedvezmény.

\r\nA másik kérdés az, hogy az évente kifizetett hiteltörlesztés hány százaléka igényelhető vissza a személyi jövedelemadóból. Erre egy sávosan degresszív kulcsú javaslat született. Közelebbről: aki ötmillió forint alatti hitelt vett fel, az továbbra is visszaigényelheti a törlesztőrészlet 40 százalékát. A következő sáv öt- és tízmillió forint között lenne, amelynél már csak 30 százalék járna vissza. Végül a 10 és 15 millió forint közötti sávban a törlesztések 20 százaléka lenne levonható az szja-ból. A bemutatott kulcsok azonban értelmezhetetlenek a maximálisan visszaigényelhető szja-kedvezmény ismerete nélkül. A lap tudomása szerint erre is két javaslat született, az egyik a mai 240 ezer forintot tartalmazza, a másik viszont csak 120 ezret.

\r\nA módosítások ideológiája az, hogy aki 80-100 ezer forint havi törlesztéssel járó hitelt tudott vállalni, annak a havi nettó jövedelme - a bankok gyakorlata szerint - a törlesztésnek legalább a háromszorosa. Ő kevésbé érzi meg a kedvezmény csökkenését, mint a kisebb jövedelműek. Jelenleg a havi átlagkereset bruttó 132 ezer (nettó 86 ezer) forint, amelyhez az egyedülálló - a bankok gyakorlata szerint - 30 ezer forint körüli havi törlesztőrészlettel járó hitelt tudott vállalni. Számítások szerint, ha valaki most felvesz az új lakásra járó kiegészítő kamattámogatású hitelből hárommillió forintot (ennek a kamata és a kezelési költsége öt százalék körüli), akkor 15 éves futamidőnél a havi törlesztőrészlete 22503 forint, ami egy évben 292 539 forintra rúg, ennek a 40 százaléka 117 015 forint. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a hárommilliós hitelösszeg a leggyakrabban választott 15 éves futamidőnél ki is meríti a 120 ezer forintos keretet.

\n

\n

Lakáshitelek havi törlesztőrészletei', '']

Kapcsolódó elemek