Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jubilált a zürichi magyar táncházmozgalom

A Zürichi Magyar Táncház Egyesület megalakulásának egyéves jubileuma alkalmából az ELTE Néptáncegyüttese lépett fel az egyesület közösségi házának koncerttermében. A nagy érdeklődéssel kísért előadáson a magyar diaszpóra szinte minden generációja képviseltette magát.


Dátum: 2003-09-02 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:46.280658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mintegy 10 éves múltra visszatekintő svájci magyar táncházmozgalom egy éve alakult egyesületté és azóta számos rangos kulturális rendezvénynek (táncházak, irodalmi estek, népszokások felelevenítése) adott otthont. Az egyesület tagjai önkéntes alapon vállalkoznak a magyar kulturális kincsek (autentikus néptánc, népzene, népviseletek) ápolására és egész Svájcban történő népszerűsítésére, az ELTE Néptáncegyüttes zürichi fellépését is anyagi áldozatvállalásuk tette lehetővé.

A néptáncegyüttes műsorán a magyar tájegységek (dél-alföldi táncok, rábaközi verbunk, szatmári botoló) és a Kárpát-medencében élő nemzetiségek néptánckultúrájának (erdélyi magyar és román táncok, kalotaszegi lakodalom) egy-egy darabja szerepelt. A magyar és erdélyi tájak színpompás népviseletébe öltözött táncosok produkcióját háromtagú vonósegyüttes kísérte. A fiatalos lendülettel előadott táncszámok és a zenekari trió virtuóz játéka gyakran ragadtatta spontán tapsra a közönséget.

Az előadás végén a lelkes közönség hosszan tartó ünneplésben részesítette az együttes tagjait, akik a svéd-, német- és franciaországi sikerek mellé ezúttal a svájci közönség elismerését is megszerezték. A program hivatalos részét késő éjszakába nyúló táncház, az együttes és a közönség közös örömtáncolása követte.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek