Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rákóczi-kiállítás a Nemzeti Múzeumban

A Magyar Nemzeti Múzeum három héttel meghosszabbította a "Nemzetünkért összefogván..." című Rákóczi-kiállítás nyitva tartását, hogy azt minél több diák láthassa - tájékoztatott kedden az intézmény.


Dátum: 2003-09-02 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:45:48.534811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A május közepén nyílt tárlatot - amely a legfrissebb kutatások tükrében mutatja be a Rákócziakat és a 300 évvel ezelőtt kibontakozott szabadságharcot - augusztus végéig csaknem százezer érdeklődő tekintette meg - mondta Kántor Judit, a múzeum közművelődési főosztályának munkatársa.

Az intézmény szeptember 21-ig hosszabbította meg a kiállítást, hogy a tanévkezdést követő hetekben lehetőséget teremtsen az iskoláknak és a diákoknak a tárlatlátogatásra.

A múzeum kupola- és dísztermében helyet kapott bemutatón az egykor az ország leggazdagabb főnemesének számító Rákóczi-család történetét, II. Rákóczi Ferenc életét és tevékenységét dokumentumok, személyes tárgyak, képzőművészeti alkotások idézik fel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek