Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Arafat holtnak nyilvánítja az útitervet

A palesztin elnök holtnak nyilvánította a közel-keleti béketervet. Jasszer Arafat szerint az útitervet az utóbbi hetekben véghezvitt "izraeli katonai agresszió" ölte meg.


Dátum: 2003-09-03 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:45:54.114344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Az Egyesült Államok nem tett eleget az életben tartására - mondta Arafat a CNN amerikai hírtévének kedden a ciszjordániai Rámalláhban, nem látva esélyt arra, hogy olyan szélsőséges palesztin csoportok, mint a Hamász, még egyszer tűzszünetet hirdessenek Izraellel szemben.

Arafat igyekezett bagatellizálni a Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnökkel való kenyértöréséről elterjedt híreket. Szerinte Izrael nagyította fel az ügyet, hogy viszályt szítson a palesztin vezetőségen belül.

Az izraeli védelmi miniszter elképzelhetőnek vélte, hogy Izrael még az idén száműzi Arafatot. Saúl Mofaz az izraeli hadsereg rádiójában úgy vélte, hogy a zsidó államnak "hamarosan, talán még ebben az évben foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel".

Mofaz szerint Izrael "történelmi hibát" követett el, hogy már két évvel ezelőtt nem utasította ki Arafatot a palesztin területekről. "Nem egy lehetőségünk lett volna rá" - jegyezte meg Mofaz, aki szerint "Arafat sohasem akart egyezséget Izraellel, és el kell tűnnie a történelem színpadáról". Ezt azonban úgy kell véghezvinni, hogy ne ártson a palesztin kormánynak - tette hozzá a dpa szerint.

A washingtoni külügyminisztérium szóvivője kitért Mofaz nyilatkozatának egyértelmű kommentálása elől. Richard Boucher közölte: "Arafatot illető álláspontunk nem változott. Úgy véljük, hogy a probléma részét alkotja, nem pedig a megoldásét." Boucher az újságírók faggatására sem ment messzebb annak felidézésénél, hogy legutóbb, amikor Izrael Arafat kitoloncolásával fenyegetőzött, az Egyesült Államok nem pártolta ezt az ötletét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek