Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kalandoroké lehet a szabad gázpiac?

Eddig egyetlen új energetikai cég sem kért kereskedési engedélyt a szakhatóságtól. Az ellátási törvény nem tisztáz számos részletkérdést, noha fontos lenne a "szerencsevadász" társaságok kiszűrése a piacról. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy gázbeszállítói státusra törekszik Magyarországon az Eural Trans Gas Kft., amelyet orosz lapok Szemjon Mogiljevics érdekeltségébe sorolnak. A cég nem tisztázta magát, ezért rossz fényt vet a gazdasági tárcára, hogy államtitkára egy konferencián mutatkozik e cég képviselőivel.


Dátum: 2003-09-03 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:45:55.639822, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem bíznak a hatékony versenyben az energetikai cégek, engedélyt ez idáig egyetlen új kereskedő sem kért - mondta Szörényi Gábor, a Magyar Energiahivatal (MEH) főosztályvezetője egy konferencián, amit a feljogosított fogyasztóknak nyíló lehetőségekről tartottak kedden Budapesten. Feljogosított fogyasztók lehetnek a villamosenergia-termelők, valamint azok a cégek, amelyek az idén egybefüggő telephelyen 500 köbméter/óránál nagyobb földgázellátási teljesítményt kötöttek le.

A cégek a közüzemi tarifa 2004. évi díjtételei és a rendszerhasználati tarifák alapján dönthetnek, hogy kilépnek-e a versenypiacra. Bár ezek a tarifabizottság előtt már ismeretesek, Szörényi Gábor szerint kívánatos lenne, ha mihamarabb megjelennének a nyilvánosság előtt is.

Nagy Péter, a KPMG Consulting Kft. menedzsere szerint az ellátás biztonsága érdekében célszerű igazoltatni a kereskedővel beszerzési forrását, s tisztázni, mi történik akkor, ha képtelen teljesíteni szállítási kötelezettségét, valamint azt is, hogy milyen következményekkel jár, ha egy-egy energetikai kereskedő pénzügyileg ellehetetlenül.

Nagy Péter rámutatott: azok a cégek, amelyek október végéig jelzik kilépésüket a jelenlegi energetikai ellátási rendszerből, januártól már a versenypiacon lehetnek, amelyek pedig a jövő év márciusig, azok 2004 októberétől léphetnek ki a piacra. A kilépés nem kötelező. Amely cég január elején lép ki, s ezt meggondolja, a legkorábban csak 2005 júliusában térhet vissza.

A Magyar Nemzet úgy tudja: gázbeszállítói pozíciót kíván kivívni a Mol Rt.-nél a Knopp András által jegyzett Eural Trans Gas Kft. A céget 12 millió dolláros törzstőkével jegyezték be Csabdiban. Az alapítók az izraeli Zeev Gordon és három román állampolgár. A céget több orosz és ukrán lap is az általuk "alviláginak" nevezett Szemjon Mogiljevics érdekeltségébe sorolja.

A Novaja Gazeta az Eural megalapítását csak Szemjon Mogiljevics gázüzletének titulálta. Hasonló megállapítások sokasága található a polit.ru internetes orosz hírportálon is, amelyek arra vezethetők vissza, hogy a magyar rendszerváltás idején az MSZMP-ben kulcspozíciót betöltő, majd a Reemstma német dohányipari konszernhez szerződött Knopp András korábban szoros üzleti kapcsolatokat ápolt Szemjon Mogiljeviccsel.

Az Euralt egyébként azért hozta létre közös szándékkal az ukrán Naftogas Ikrajna és az orosz Gazprom, hogy a cég szállítsa Ukrajnába a türkmén földgázt az addigi Gazprom-leánycég, az Itera helyett. Az orosz és az ukrán gázipari óriások akkoriban azt nyilatkozták, hogy fele-fele arányban beszállnak az Euralba, de mind ez idáig nincs nyoma annak, hogy a két nagy cég bevásárolta volna magát a Magyarországon bejegyzett társaságba.

Ennek révén a gázpiacon járatos szakértők kétkedve fogadják az Eural Trans Gas aktivitását, hiszen mindmáig nem tudható, hogy rövid távú, "kalandor" akcióba kíván-e bocsátkozni a társaság a hazai földgázpiacon, vagy valóban a két nagy állami cég, a Naftogas Ukrajna és a Gazprom áll-e mögötte. Számos iparági szaktekintély mondta azt a Magyar Nemzetnek, hogy rossz fényt vet a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumra, hogy helyettes államtitkára, Hatvani György ennek a tisztázatlan kilétű cégnek a képviselőivel mutatkozik egyazon konferencián.

Csákó Attila - Hommer Tibor - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek