Ha Csehák lemond, Keller lesz az egészségügyi miniszter?
Lemondását is fontolgatja Csehák Judit egészségügyi miniszter, ha a jövő évi költségvetésben forrásokat vonnának el a szaktárcától. A Magyar Nemzet úgy tudja, Keller László jelenlegi közpénzügyi államtitkár, a Horn-kormány népjóléti államtitkára vállalná a posztot.
Dátum: 2003-09-03 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:45:55.969770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Akár lemondását is kilátásba helyezheti Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter, amennyiben forrásokat vonnak el tárcájától a jövő évi költségvetésben - írta keddi számában az egyik kormánypárti napilap.
Kiszivárgott információk szerint ugyanis az egészségügy 50-70 milliárd forinttal kevesebb pénzt kapna a tárca által javasolt összegnél 2004-ben.
Noha az egészségügyi minisztérium sajtóosztálya az esetleges lemondás hírére úgy reagált: ezzel nem foglalkozik Csehák Judit, a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a miniszter nemrég járt Medgyessy Péter kormányfőnél, hogy az úgynevezett E-alap számára többletpénzért lobbizzon. A lap információi szerint a találkozón felmerült lemondásának lehetősége is. Gál J. Zoltán kormányszóvivő a Magyar Nemzet kérdésére azt válaszolta: nincs tudomása a miniszter lemondási szándékáról.
A sajtóosztályon azt megerősítették, hogy a jövő évi büdzséből az ágazatnak szánt pénz jóval kevesebb, mint amennyit a tárca tervezett. Leszögezték ugyanakkor, hogy a költségvetési vitának még közel sincs vége, így a számok még változhatnak.
Tavaly a költségvetési vita során szintén felröppentek a Csehák Judit lemondásáról szóló hírek. Akkor többek között Keller László jelenlegi közpénzügyi államtitkár, a Horn-kormány népjóléti államtitkárának nevét emlegették, mint a poszt esetleges várományosáét. Úgy tudni, a politikus neve most is felmerült lehetséges utódként, s ő el is vállalná a tisztséget. A Magyar Nemzet információja szerint legközelebb a hét végi kihelyezett frakcióülésen egyeztet Csehák Judit a kormányfővel.
Magyar Nemzet
Medgyessy Péter miniszterelnök a kormányalakításkor kötött egy megállapodást Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszterrel, melynek részletei napokon belül ismertté válnak - mondta el az MTI-nek kedden késő este Gál J. Zoltán kormányszóvivő.
Az MTI a kormány esetleges átalakításával kapcsolatban az utóbbi napokban felröppent sajtóértesülésekről kérdezte a kormányszóvivőt.
Más lehetséges személyi változásról Gál J. Zoltán nem kívánt nyilatkozni.