Gesztus helyett segítséget a gazdáknak
A gazdákat bosszantó szerény gesztusok helyett valódi segítséget, az őstermelői iparűzési adó újbóli eltörlését szorgalmazza a Makói Gazdakör elnöke, Szabó Sándor fideszes önkormányzati képviselő.
Dátum: 2003-09-03 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:00.570499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gazdaköri elnök szerint még gesztusnak is igen szerény az a kedvezmény, amelyről legutóbbi ülésén döntött a makói képviselő-testület. Ennek értelmében a hektáronként hatszáz forintos mezőőri járulék összegét tíz százalékkal, hatvan forinttal csökkentik a városban. Szabó Sándor sajtótájékoztatóján elmondta: a hangulatjavítónak szánt intézkedés a várttal ellenkező hatást váltott ki, az évszázad aszályától sújtott termelők bosszankodnak. Ezt tapasztalva úgy döntött, önkormányzati képviselőként a következő testületi ülésen beterjeszt egy javaslatot arról, hogy az önkormányzat nyújtson valódi segítséget a mezőgazdaságból élőknek. Mivel tisztában van azzal, hogy a szűkös helyzetben lévő önkormányzat támogatást adni nem tud, az őstermelői iparűzési adó korábban amúgy is megígért elengedésére vagy jelentős csökkenésére gondol.
Emlékeztetett arra, hogy az önkormányzati választási kampányban előbb a jobb-, majd a baloldal is megígérte ennek az adónemnek a hatályon kívül helyezését, amire sor is került - utóbb azonban az uniós jogharmonizációra hivatkozva néhány hónap után visszaállították. Szabó Sándor szerint azóta kiderült, hogy az uniós jogharmonizációra való hivatkozás üres kifogás: az EU 2007-ig türelmi időt adott a hasonló kedvezmények felszámolására, így az ötletet újra elő lehet venni. Szabó Sándor szerint ez valódi segítséget jelentő intézkedés lenne, hiszen az őstermelői adó mértéke a bruttó bevétel két százaléka - bevétele pedig papíron még azoknak a termelőknek is van, akik valójában veszteséget szenvednek el.
Szabó Imre - Délmagyarország