Veszélyben az uniós környezetvédelmi támogatások
Kétséges, hogy Magyarország hozzájuthat-e majd az európai uniós környezetvédelmi támogatásokhoz - mondta a parlament környezetvédelmi bizottságának fideszes elnöke a testület szerdai budapesti ülése után.
Dátum: 2003-09-03 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:00.889423, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Turi-Kovács Béla szerint a környezetvédelmi minisztérium átszervezése "zavarokhoz vezetett", és emiatt kerültek veszélybe a támogatások.
A tárca menesztette Schmuck Erzsébet integrációs helyettes államtitkárt és Becker László főosztályvezetőt. Az integrációs részleget ezzel "lefejezték" - közölte.
Turi-Kovács Béla sajnálatosnak nevezte, hogy a bizottság kormánypárti tagjai nem szavazták meg az integrációs albizottság felállítását.
Közölte: a minisztérium már kapott jelzést Brüsszelből, hogy veszélybe kerülhetnek az ISPA- és a kohéziós alapból elnyerhető uniós támogatások a tárcán belüli hiányosságok miatt.
A kialakult helyzet miatt vált sürgőssé, hogy az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága olyan albizottságot hozzon létre, amely figyelemmel kíséri a tárca európai uniós integrációval kapcsolatos tevékenységét - tette hozzá Turi-Kovács Béla.
Amennyiben Magyarország nem jut hozzá a támogatásokhoz, esély sincs arra, hogy a vállalt környezetvédelmi kötelezettségeknek eleget tegyen, ami viszont megkerülhetetlen szankciókat vonhat maga után - mondta a bizottság fideszes elnöke.
MTI - fidesz.hu