Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb látványossággal bővülhet a Sándor palota

Nagy Gábor Tamás, az I. kerület fideszes polgármestere szerint az, hogy a kormányfő beköltözik a Sándor palotába, nem zavarja a Vár funkcionális megközelítését és a turizmust sem.


Dátum: 2002-03-26 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:22.615366, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kerület fideszes képviselőjelöltje ezt Medgyessy Péter szocialista kormányfő-jelölt az épület előtt tartott sajtótájékoztatóját követően mondta újságíróknak, kedden.

Nagy Gábor Tamás véleménye szerint akár még plusz látványosságot is jelenthet, ha például őrségváltás lesz az épület előtt.

Kérdésre válaszolva azt mondta: elég széles a Sándor palota előtti tér ahhoz, hogy a biztonsági intézkedések ellenére elférjenek ott a turisták is. - A parlament mellett is lehet közlekedni - tette hozzá.Nagy Gábor Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a Sándor-palota hosszú éveken keresztül üresen állt, és a Fidesz-kormány határozta el, hogy felújítja az épületet és visszaállítja eredeti funkcióját.

- Ötven év alatt nem született döntés egy ilyen háborús seb rendbe hozásáról, amely most a felújítás után miniszterelnöki palotaként fog működni - közölte, hozzátéve: nem felesleges kiadás helyreállítani mindazt, amit az idő elcsúfított.

Kapcsolódó elemek