Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szeptember 11-i merénylet vádlottjai

A két évvel ezelőtt szeptember 11-én a végrehajtott Egyesült Államok elleni terrorcselekményekkel összefüggésben eddig mindössze három személyt, a francia-marokkói Zacarias Moussaouit, valamint a marokkói Munir el-Motaszadeket és Abdel-Gani Mzudit fogták perbe - írja az AFP francia hírügynökség szerdai háttéranyagában.


Dátum: 2003-09-03 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:01.177691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az utóbbi kettő az úgynevezett hamburgi sejthez, a szeptember 11-i akciók öngyilkos merénylőinek oltalmat és ellátást nyújtó bázishoz tartoztak. A 35 éves Moussaouit 2001 augusztusában tartóztatták le az amerikai bevándorlási hatóságok. Ő volt az első személy, akit a terrorcselekményekkel kapcsolatos nyomozás során vád alá helyeztek. Az a gyanú merült fel ellene, hogy a terrorista kommandó huszadik tagja volt. A Virginia állambeli Alexandria bírósága 2001. december 11-én nemzetközi terrorcselekményekre, légi kalózkodásra, repülőgépek megsemmisítésére és tömegpusztító fegyverek használatára irányuló összesküvés pontjaiban emelt vádat Moussaoui ellen. Többszöri huzavona után 2003 februárjában perét bizonytalan időre elhalasztották. A francia állampolgárságú marokkói férfi elleni bűnvádi eljárás akkor rekedt meg végleg, amikor az illetékes bíró helyt adott a védelem arra vonatkozó kérelmének, hogy tanúként idézzék meg a 2002 szeptemberében Pakisztánban elfogott Ramzi bin al-Sibát. Az amerikai fogságban került al-Sibáról azt gyanítják, hogy a támadások egyik koordinátora volt. A szövetségi ügyész nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva tiltakozott a bírói döntés ellen. Munir el-Motaszedek a szeptember 11-i támadások kapcsolatos bírósági tárgyalások első elítéltje. Tizenöt évi szigorított börtönbüntetést róttak ki rá 2003. február 19-én Hamburgban, mert bűnösnek találták abban, hogy részt vett a támadások előkészítésében, és így 3066 ember haláláért felelős. Motaszadeket a hamburgi sejt egyik alapítójának tartják. Bár az sohasem vetődött fel, hogy a 28 éves marokkói diák közvetlen részese lett volna a támadások végrehajtásának, de a kommandó tagjainak a támogatásban, ellátásában és abban, hogy ne vegyék észre távollétüket Hamburgban, szerepet játszott. Az esküdtszék bűnösnek találta emellett terrorista szervezkedésben és gyilkossági kísérletben való részvétel, valamint súlyos testi sértés vádpontjaiban is. A hamburgi sejt egy másik tagja, Abdel-Gani Mzudi ügyében augusztus 14-én kezdődött meg a tárgyalás. A 30 éves férfit 2002. október 10-én tartóztatták le a német nagyvárosban. Azért állították bíróság elé, mert a vád szerint bűnrészes 3066 ember erőszakos halálában és terrorista szervezeteket támogatott. Mzudi váltig tagadja, hogy köze lenne terrortámadásokhoz, illetve az azokat megszervező al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez. Teszi ezt annak ellenére, hogy bizonyítottan kapcsolatba lépett a hamburgi sejt tagjaival, szállást és pénzt szerzett a sejt tagjainak. Azt, hogy Motaszadekkel együtt aláírta Mohammed Attának, a sejt volt vezetőjének, az egyik öngyilkos merénylőnek a végakaratát, úgy magyarázza, hogy nem tett egyebet, mint becsülettel teljesítette muzulmán kötelességét. A szövetségi ügyész szerint Mzudi támogatást nyújtott Attának, és a hamburgi sejtből való két másik öngyilkos merénylőnek - írta a francia hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek