Magyarországnak tetszik az irakiak kiképzéséről szóló amerikai ötlet
BUDAPEST - Az amerikai terv, miszerint Magyarországra küldenének 28,000 irakit rendőrségi képzésre, nem fog működni, mert az országnak nem állnak rendelkezésére az ehhez szükséges feltételek, mondta kedden Medgyessy Péter miniszterelnök.
Dátum: 2003-09-03 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:02.404871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medgyessy elmondta: nem zárja ki, hogy engedélyezzék irakiak kisebb csoportjának képzését a Budapesttől 200 kilométerre délnyugatra fekvő támaszponton. De hogy ott 25-30,000 iraki legyen, az "ki van zárva" - hangsúlyozta.
"Egyszerűen nincsenek meg hozzá a képességeink" - szögezte le Medgyessy egy interjúban.
A múlt héten az iraki belügyminisztériumot irányító amerikai tisztviselő, Bernard Kerik, ismertetett egy tervet, amely szerint akár 28,000 irakit szállítanának a taszári bázisra Magyarországon. A tervet rendkívüli lépésként jellemezték, válaszul az iraki biztonsági válságra.
Kerik, aki azóta már elhagyta Irakot, a New York Timesnak elmondta: a magyar kormánytól megkapta az engedélyt a tervre és az első iraki tisztjelöltek négy hónapon belül megérkeznek Magyarországra.
Medgyessy elmondása szerint azonban kormánya hivatalosan nem vitatta meg az ötletet Washingtonnal, és csak a hírekből értesült Kerik tervének részleteiről.
"Semmilyen formális, hivatalos felkérést nem kaptunk eddig" - mondta Medgyessy.
A budapesti amerikai nagykövetség szóvivője, Mary Scholl kedden megerősítette, hogy nem küldtek javaslatot a magyar kormány részére.
"Több országgal is tárgyalunk" - mondta.
A bagdadi Központi Parancsnokság tisztségviselői nem voltak elérhetőek a tisztázás céljából.
A taszári magyar légitámaszpontot az amerikai hadsereg idén használta pár száz Európában és Amerikában élő iraki disszidens kiképzésére. A bázison történt felkészülésüket követően ők tanácsadóként és tolmácsként szolgáltak a háború alatt az amerikai hadsereg számára Irakban.
Tisztviselők szerint azonban az iraki rendőri erők kiképzése sokkal összetettebb feladat lenne. A több ezer tisztjelöltet átvilágításukat követően ide kellene szállítani Irakból. Ha a programot az eredeti tervek szerint négy hónap múlva kezdik levezényelni, az irakiaknak és amerikai kiképzőiknek a kemény magyar téllel is számolniuk kell majd.
Medgyessy számára, akinek a népszerűsége egy évvel kormányra kerülése után csökkenni kezdett, az iraki rendőrjelöltek fogadása politikailag is káros lehet.
Múlt heti közvélemény-kutatások szerint a magyarok enyhe többsége ellenzi a lépést.
Ráadásul ellenzéki politikusok hangoztatják: iraki rendőrtisztek képzése Magyarországot terrorista támadások célpontjává változtathatja.
Simicskó István, az ellenzéki konzervatív párt, a Fidesz parlamenti képviselője egy múlt heti sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy "az irakiak magyarországi kiképzése súlyos biztonsági kockázatot jelent".
"Azt hiszem, a kormány Magyarországot a terrorista célpontok listájára kívánja helyezni" - idézte az AFP Simicskót.
Medgyessy visszautasította a kritikát keddi interjújában, azt politikai "zajként" értelmezve.
Medgyessy szerint amellett, hogy hozzájárul az iraki "béke és nyugalom" helyreállításához, az iraki rendőrök kiképzése a helyi gazdaságnak is hasznot hajtana. Hozzátette: Magyarország nem kérne közvetlen kompenzációt az Egyesült Államoktól a bázis használatáért.
"Nem pénzre van szükségünk" - mondta. Az irakiak és az amerikaiak a helyi árusoktól vásárolnának élelmiszert, és szolgáltatásokra is szükségük van, tette hozzá.
"Ez jó nekünk" - mondta.
Mint ahogy más kelet-európai vezetők számára, az iraki háború kényes egyensúlyt teremtett Medgyessynek is.
A miniszterelnök a szkeptikus közvélemény előtt azzal vette védelmébe a háború támogatását, hogy Magyarországnak kötelessége kiállnia az Egyesült Államok, NATO-beli szövetségese mellett.
Medgyessy ezt megismételte kedden, arra kérdésre válaszolva, hogy üdvözölne-e a térségben egy nagyobb mértékű amerikai jelenlétet.
Magyarországnak "nem igazán van szüksége bármely más jelenlétre", de "teljesítené kötelezettségeit a szövetségen belül" - mondta, a NATO-ra utalva.
A magyar kormány 300 katonát, főleg logisztikai szakértőket, küldött Irakba, de Medgyessy szerint a katonai hozzájárulás ezzel véget is ér.
"Pillanatnyilag nem akarunk több katonát küldeni" - mondta.
International Herald Tribune, 2003. szeptember 3.