Terítéken Kuba: sárba tiport emberi jogok
Franco Frattini, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Olaszország külügyminisztere hangsúlyozta szerdán, hogy nem javult semmit Kubában az emberi jogok helyzete. "Ki kell jelentenünk, hogy a kubai kormány nem tett egyetlen pozitív lépést sem az emberi jogok érvényesítése tekintetében, sőt még romlott is a helyzet az utóbbi időben" - mondta Frattini az Európai Parlament strasbourgi ülésén.
Dátum: 2003-09-03 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14239
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:04.517505, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szavainak alátámasztása végett utalt egyebek között arra, hogy korlátozzák a szigetországban az internethez való hozzáférést, a műholdas televízióadások vételét, és elkobozzák a külföldi újságokat.
Hangsúlyozta: az EU egyebek között azt várja el Havannától, hogy engedje szabadon a politikai foglyokat, és rendeljen el moratóriumot a halálbüntetésekre. (Nemrégiben kivégeztek Kubában három embert, aki egy hajót eltérítve próbált eljutni az Egyesült Államokba, és bebörtönöztek 75 ellenzéki személyiséget.)
Frattini kijelentette: az EU nem szakítja meg a karibi kommunista állam elszegényedett lakosságának segélyezését, noha Fidel Castro kubai kommunista vezető ingerülten reagált az EU korábbi bírálataira, és eleve visszautasított minden közvetlen EU-segélyt, kijelentve, hogy Kuba csak társadalmi szervezetektől fogad el humanitárius segítséget az EU tagállamaiból. Az EU Kuba fő külkereskedelmi partnere és egyben a szigetországban eszközölt külföldi beruházások legjelentősebb forrása is. A legtöbb turista is az EU-térségből érkezik a karib-tengeri szigetországba.
MTI - fidesz.hu