Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Beszállítói konferencia

Mádi László szerint a jövőben tovább erősödhet a hazai kis- és középvállalkozások beszállítói tevékenysége a Magyarországra települt multinacionális cégeknél.


Dátum: 2002-03-26 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:23.278365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára erről kedden, Nyíregyházán beszélt, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság (ITD Hungary) által szervezett beszállítói konferencián.

Mádi László hangsúlyozta: a vállalkozások lehetőségeit nagy mértékben javítja, hogy a kormány a Széchenyi-terv keretében jelentős fejlesztési összeggel segíti termelési feltételeik javítását. - A beszállítók így a megrendelő igényeihez igazodva fejleszthetik tevékenységüket, beleértve a minőségi követelmények kialakítását is - mondta.

Skultéti Vilmos, az ITD Hungary vezérigazgatója felhívta a vállalkozások figyelmét, hogy a társaság - a beszállítói tevékenység segítésére - adatbankot hozott létre partnerkeresésre és

-közvetítésre.

Ez a szolgáltatás minden kis- és közepes vállalkozás számára elérhető; az adatbank napra kész információihoz természetesen hozzájutnak a partnerként számításba jöhető hazai és külföldi cégek is.

Sipos Mihály, a Gazdasági Minisztérium osztályvezetője a rendezvényen kiemelte: az elektronikai eszközgyártásban - amely szerinte a magyar ipar motorja - a hazai beszállítók eddig kiváló eredményeket értek el, és a jövő is kedvező lehetőségekkel kecsegtet.

Úgy vélekedett: az ipari termelésből közel 50 százalékos arányban részesedő gépiparban - ahová az elektronikai gyártás is tartozik - további beszállítói megrendelés várható, hiszen a késztermékek többsége jól vizsgázik az exportpiacokon.

A konferencián - amelyen több mint 100 kis- és közepes vállalkozás vett részt - a Flextronics International, a National Instruments és a Jabil Circuit multinacionális cégek számoltak be a beszállítóknak együttműködési tapasztalataikról.

A nagy cégek - további beszállítói tevékenységet ajánlva - termék- és alkatrész listát is a vállalkozások rendelkezésére bocsátottak.

A Flextronics képviselője megerősítette: beszállítóiknak helyet biztosítanak a cég négy magyarországi ipari parkjában, és az oda települők természetesen széles körű szolgáltatásokat is igénybe vehetnek tevékenységükhöz.

Kapcsolódó elemek